A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Sorra alakulnak meg a HMDK vezette magyar kisebbségi önkormányzatok
MÁÉRT - 2019. május 30., csütörtök 09:37

A május 5-én lezajlott kisebbségi önkormányzati választásokon a HMDK jelöltjei elsöprő sikert arattak. Az elmúlt két hétben megalakultak az első kisebbségi önkormányzatok, először Pélmonostoron és Eszéken, majd pedig az ország más részein is.
 
 
Megalakult a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat
Belovár-Bilogora megyében él az egyik legnagyobb horvátországi magyar szórványközösség, a HMDK számára mindig is fontos volt az ottani magyarság. A megyében több magyar kultúregyesület is működik. Közösségteremtő tevékenységüknek is köszönhető, hogy a május elején lezajlott kisebbségi önkormányzati választásokon a HMDK jelöltjei eddigi legnagyobb  sikerüket érték el. A választáson Belovár-Bilogora megyében 60,59 százalékos volt a magyarok részvételi aránya. A HMDK-s jelöltek kapták a legtöbb voksot, így ők alakíthattak önkormányzatot. A szerdai ülésen a megyei önkormányzat élére a 23 tagú testület egyhangúlag Berkes Zlatát választotta, alelnök pedig…. lett. 
- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy május 5-én ilyen sokan választották a HMDK jelöltjeit. Folytatjuk a munkát Belovár-Bilogora megye magyarságáért, célunk, hogy teljesen megszűnjön a széthúzás, hiszen kevesen vagyunk ahhoz, hogy megosztottak legyünk. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, de még sok munka áll előttünk - mondta Berkes Zlata, a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat újdonsült elnöke.
Megalakult a Rijeka (Fiume) városi magyar kisebbségi önkormányzat is
A múlt héten megalakult a Fiume városi magyar kisebbségi önkormányzat is, melynek mind a 15 tagja a HMDK listájáról jutott be a testületbe. Elnöke Sibalin Klepac Zdenka lett, alelnöke pedig Árvai Piroska.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA