A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Hamarosan átadják a kopácsi Tangazdaságot és Ifjúsági Központot
MÁÉRT - 2019. június 26., szerda 13:49

Befejeződött a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) által megvásárolt kopácsi ingatlan felújítása és képzési központtá való alakítása, hamarosan sor kerül az átadására.
 
A kopácsi tangazdaság és ifjúsági központ területén a munkálatok első fázisában, 2018 elején az 1912-ben épült központi objektumot újították föl. Majd a projekt keretein belül a létesítmény udvarán tíz, egyenként négyfős bungalót kezdtek építeni. Ezek fából készültek és minden szükséges berendezéssel fel vannak szerelve, fürdőszoba azonban nincs bennük, a tisztálkodásra egy különálló kinti vizesblokkot alakítottak ki. Mindezt, valamint a tangazdaság épületének belső tereit, a konyhát, a vizesblokkját, a fűtést és egy kisbusz megvásárlását is a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megvalósítani.
– Miután az év elején befejeződött a bungalók építése és felszerelése, amelyek mindegyikben két darab emeletes ágy, négy szék, egy asztal, valamint egy szekrény kapott helyet, a napokban a filagóriát és a kinti vizesblokkot követően befejeződött az udvar rendezése is. A hét elején beüzemelték a kopácsi szennyvízelvezető hálózatot is, egy újabb nagy probléma oldódott meg – mondta Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője, a felújítási projekt vezetője. Hozzátette, a műszaki ellenőrzésig még tesztelik a szakemberek az objektum vízvezetékét, szennyvízelvezetőjét és elektromosáram-hálózatát. Reméli, hogy ezek a már csak inkább rutinfeladatok három-négy hét alatt megoldódnak.
Az irodavezető a további tervekről szólva elmondta, különböző nyári táborokat terveznek a létesítményben, melyekre már pályáztak meg támogatást.
- Fontosnak tartjuk a szórványban élő fiatalok táboroztatását, de természetesen a magyar környezetben élő gyerekeknek, a magyar iskolákba járó tanulóknak is számos izgalmas programot tervezünk, valamint a magyar kultúrát és hagyományokat ápoló egyesületeknek és a magyar gazdáknak is felkínáljuk majd a Tangazdaság és Ifjúsági Központ nyújtotta lehetőségeket – mondta Pálinkás Krisztián.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA