A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Kopácsi kézműves gyermektábor
MÁÉRT - 2019. július 30., kedd 09:05

Idén sem maradt el a kopácsi kézműves gyermektábor. A foglalkozásokra a helyi fiatalokon kívül a környékbeli településekről is érkeztek nap mint nap gyerekek. A kopácsi Arany János Kultúregyesület szervezésében megtartott, nagy népszerűségnek örvendő tábor minden évben öt napig tart és 50 gyerek vesz részt rajta.
 
Gyermekeknek nyújt élményeket és elfoglaltságot minden évben a kopácsi Arany János Kultúregyesület kézműves nyári tábora. A hétfőtől péntekig tartó táborban kikapcsolódhatnak a gyerekek, élményeket, barátokat szerezhetnek. Mi sem bizonyítja jobban a tábor sikerét, mint az, hogy minden évben 50 gyerek vesz részt rajta. Az ideire is a helyieken kívül az ideire is a szomszédos településekről, Várdarócról és Laskóról is érkeztek gyerekek, nemcsak magyar, hanem horvát anyanyelvűek is, akik szívesen ismerkednek a magyar hagyományokkal
 - Kultúregyesületünk egyik legfontosabb feladata a magyar nyelv és a hagyományok ápolása, nemzeti történelmünk megismertetése. A számos játék, szórakoztató és kézügyességet igénylő tevékenység mellett igyekszünk olyan dolgokat is beleszőni a programba, amelyeken keresztül a gyerekek a múltunkkal, szokásainkkal, gyökereinkkel kapcsolatos ismereteiket gyarapíthatják. A tábor minden évben öt napig tart, és mindig egy kis műsoros esttel zárjuk a hetet – mondta el Varga József, az egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy idén egy nappal meghosszabbították, július 13-án egy kirándulás keretében az abaligeti cseppkőbarlangot és a pécsi állatkertet látogatják meg.
A gyermektábor a Bellyei járás és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósult meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA