A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Telt házas Anna-bál Hercegszőlősön
MÁÉRT - 2019. augusztus 2., péntek 09:34

Először szerveztek Anna-bált Hercegszőlősön a helyi HMDK-alapszervezet tagjai. A telt házas rendezvénynek a falu kultúrotthona adott otthont.
Az Anna-napi mulatság hagyománya Balatonfüredről ered, ahol már a 19. században is rendeztek hasonló ünnepségeket, hogy megünnepeljék a strandszezon közepét. Az idők során ez a szokás átterjedt a Kárpát-medence más tájaira, így vidékünkre is. Hercegszőlősön idén először tartottak ilyen bált, mely iránt nagy volt az érdeklődés. A táncmulatságot a helyi HMDK-alapszervezet rendezte.
- A HMDK hercegszőlősi alapszervezete 2017-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a falu magyarságát és ápolja a nemzeti hagyományokat. Úgy gondoltuk, hogy volna igény egy nyári rendezvényre is, ezért döntöttünk úgy, hogy szervezünk egy Anna-bált. Rendezvényünk iránt nagy volt az érdeklődés, aminek nagyon örülünk, ez erőt ad nekünk a munka folytatásához - mondta Kettős Lívia, a HMDK hercegszőlősi alapszervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a következő rendezvényük egy Magyarországot népszerűsítő kiállítás lesz.
Az Anna-bált a HMDK és a Zágrábi Kisebbségi tanács támogatta.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA