A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök
Az új kenyér ünnepe Marosvásárhelyen
MÁÉRT - 2019. augusztus 13., kedd 16:51

Az augusztus 20-i új kenyér ünnepéről tartott sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen Cseh Gábor, az EMNT Székelyföldért felelős régióelnöke.
Elmondta, az új kenyér ünnepe Marosvásárhelyen több szempontból is újdonságot tartogat: az eddigi rendezvényektől eltérően idén színpad is lesz, amelyet az egykori Barátok temploma helyén állítanak a szervezők.
Az ünnepi köszöntőt idén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, valamint Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviselője mondja. Ezt követően kenyéráldást mondanak a magyar történelmi egyházak képviselői, majd megszentelik az új búzából sütött kenyeret. Az ünnepség augusztus 20-án 19 órától a Színház téren lesz, ahol az áldás után 100 kiló kenyeret osztanak szét az ünneplők között. Az ünnepi rendezvényen fellép: Kilyén Ilka színművész,  Szabó Előd  énekes, a Titán együttes frontembere,  Sorbán Enikő, Homoród menti népdalénekes, Boros Emese énekes és Fülöp Csongor zenész, valamint  fellép a Csillagfény Néptáncegyüttes és a Mezőcsávási Fúvószenekar. Kenyéráldást a magyar történelmi egyházaink képviselői mondják: Oláh Dénes katolikus főesperes, Czirmay Csaba Levente református esperes, Nagy László unitárius lelkész és Papp Noémi evangélikus lelkész.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar állam folytonosságának szimbóluma és emléknapja az augusztus 20-i Szent István nap, ami egyben a legrégibb ünnepünk, és ami 1771-től nemzeti ünnepnek számít. Ez egyben az új kenyér ünnepe is, amelyet Szent István napján sütöttek az új búzából, ami a megélhetést és az otthon biztonságát szimbolizálta, így az ünnepi asztal ékessége volt. Az eddigi évekhez hasonlóan az óriáskenyereket az Eldi pékség süti, a megszentelt kenyereket pedig szétosztják az ünneplők között. Ebből az alkalomból idén ismét kiállítják a magyar koronát és a magyar koronázási ékszereket. Cseh Gábor külön köszönettel illette az Eldi pékség marketingigazgatóját, Kabai Csabát, aki az elmúlt évek során következetesen támogatta ezt a rendezvényt. A szervezők szeretettel várnak mindenkit – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA