A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök
Az új kenyér ünnepe Nagyváradon
MÁÉRT - 2019. augusztus 21., szerda 08:16

Idén is a város főterén tartották meg a magyar államalapítás ünnepén az új kenyér Szent István-napi megszentelését, megáldását. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyereket a történelmi magyar egyházak egyes képviselői áldották, szentelték meg, majd részt vettek megszelésükben és kiosztásukban.
A kenyereket ezúttal is a Kárpát-medencei Magyarok Kenyere-program keretében a Bihar megyei magyar gazdák által felajánlott búzából készítették el, a lisztet az érmihályfalvi malomban őrölték, a kenyereket pedig egy nagyszalontai pékségben sütötték ki. Az ünnepélyes alkalmon Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Bakos Gábor érmihályfalvi római katolikus pap, Erdődi Endre csokalyi görögkatolikus parókus, valamint Kardos József unitárius lelkész áldotta, szentelte meg a kenyereket. Mátyás Attila evangélikus lelkipásztor nem tartózkodott Romániában, ezért ezúttal nem tudott jelen lenni, Budai Lajos baptista lelkipásztor pedig pont augusztus 20-ra kapta meg az engedélyt, hogy meglátogassa a bebörtönzött székely politikai foglyokat, Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt.
 „Isten éltessen, Magyarország!” – ezzel a köszöntéssel üdvözölte az államalapítás napjára és az új kenyér ünnepére Nagyváradon egybegyűlteket Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke, majd sorban köszöntötte a meghívottakat és megjelenteket. Elsőként Tőkés László püspök szólt az egybegyűltekhez. Utalva az elhaladó járművek zajára, reményét fejezte ki, hogy eljön az az idő is, mikor ez az alkalom is elég fontos lesz ahhoz, hogy le lehessen zárni a forgalmat egy órára Nagyvárad főterén a városalapító magyar közösség és nemzeti ünnepe tiszteletére. Jézus Krisztus főpapi imájából vett idézettel („hogy mindnyájan egyek legyenek”) arra az egységre utalt, amit a Magyarok Kenyere-program is megtestesít, hiszen a Kárpát-medencét összefogó kezdeményezésre több mint 600 tonna búza gyűlt össze tizenkilenc megyéből és tizenkét határon túli régióból. Kiemelte a kárpátaljai gazdákat, akik a nagy nélkülözés ellenére is 100 tonna gabonát gyűjtöttek össze, valamint a Bihar megyei gazdákat is, akik 6,7 tonna gabonát adományoztak. Mint elhangzott, nemcsak a program nemzetegyesítő ereje mutatkozik meg, hanem a Trianont követő szétszakítottságot is eszünkbe juttatja. Tőkés László hozzátette, nem elég emberi erőnket megfeszítve törekednünk az egységre, sőt a vér szerinti, nemzeti összetartozásnál is több kell, hiszen csak „Krisztusba vetett hitünk kovácsol össze minket. Jézus nélkül nem maradhatunk életben, ugyanúgy, ahogy testi táplálék nélkül sem”.
Kardos József unitárius lelkész Jézus egyik csodatételét, a kenyér- és halszaporítás történetét, vagyis az ötezer ember megvendégelését elevenítette fel, kiemelve, hogy az Úrnak hála az új kenyér ünnepén is asztalra kerülhetett a kenyér, továbbá imában kérte, hogy mindenki asztalára eljusson a mindennapi kenyér. Bakos Gábor káplán kiemelte: államalapító szent királyunk ünnepét nem száz, hanem közel ezer éve ünnepeljük a Kárpát-medencében. Elmondta továbbá, hogy Szent István király 1038-ban Szűz Máriának ajánlotta föl Magyarországot: égi édesanyánkban mindig reménykedhetünk, ezért ne legyünk nádszálak, amelyek arra hajolnak, amerről a szél fúj. Végezetül felolvasta a Most segíts meg, Mária imát, hangsúlyozva, hogy ezúttal azért is imádkozott, hogy a Szűzanya a várost is védelmezze meg „az új Nérótól, aki csak pusztít, rombol és hamisít”. Erdődi Endre görögkatolikus plébános, hogy elsősorban mindenkinek azt kell megtudnia, hogy ki ő és mi a hivatása. „Jézus, az örök élet kenyere ad erőt küldetésünk végzéséhez, valamint ahhoz, hogy mi magunk is kenyérré váljunk mások számára, hogy ők is felismerjék, mi a dolguk” – hangzott el.
A Szent István-napi ünnepségen néptáncműsorral szolgáltak: a Debreceni Népi Táncegyüttes és kísérő zenekara, a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport, valamint a biharkeresztesi Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola Suhancok és Cseperedők néptánccsoportjai. A színes, veretes műsor nagy tetszést aratott. A szentelést, illetve áldást követően a néptáncegyüttesek műsorával egy időben a jelenlevők egy-egy szeletet vihettek magukkal a kenyerekből.
Az augusztus 20-i Szent László téri ünnepség főszervezői az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Szent László Egyesület, valamint a Magyar Polgári Egyesület voltak. A nagyváradi magyar civil szervezetek összefogásával létrejövő eseményt a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatta.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA