A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Átadták a felújított kultúrotthont Kórógyon
MÁÉRT - 2019. augusztus 22., csütörtök 09:33

Augusztus 20-án délután ünnepélyes keretek közt adták át a HMDK által teljes körűen felújított kórógyi művelődési házat több rangos horvátországi és magyarországi vendég jelenlétében.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) 2017-ben 15 évre megkapta a kórógyi kultúrotthon használati jogát a Tordincei járásától. A szerződés aláírásával megteremtődött a jogi háttere az épület teljes felújításának a HMDK részéről, ami hamarosan meg is kezdődött. A több mint kétmillió kúna értékű munkák három fázisban zajlottak, nagyobb részük horvát állami forrásokból, kisebb részüket Vukovár-Szerém megye finanszírozta.
Az ünnepélyes megnyitót számos rangos tisztségviselő megtisztelte jelenlétével: többek között Gordan Grlić Radman, Horvátország Kül- és Európa-ügyi minisztere, Sztáray Péter András, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikáért felelős államtitkára, Božo Galić, Vukovár-Szerém megye zsupánja, Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete, Zvonko Milas, a külhoni horvátokért felelős kormányhivatal államtitkára, Alen Tahiri, a horvát kormány Emberi Jogi és Kisebbségi Hivatalának igazgatója, Gárdos Béla, Magyarország eszéki konzulja és Željko Matanović, a Tordincei járás elöljárója, akik Jankovics Róberttel, magyarságunk parlamenti képviselőjével közösen adták át a felújított épületet a falu lakosainak. Azt, hogy kiknek köszönhető a felújítás, az épület előterében egy tábla hirdeti, melyet a vendégek közösen lepleztek le.
- A kórógyi kultúrotthon felújítása is annak a nemzetépítő projektnek a része, amelyet a HMDK még 2016-ban indított el. Eltökélt célunk minden olyan intézményt, épületet, amely a horvátországi magyar kultúra megőrzését szolgálja, felújítani és korszerűsíteni. A kórógyiak már rég megérdemelték, hogy a falu központjában álló kultúrotthon megújuljon, hiszen rendkívül rossz állapotban volt. A munkálatok a HMDK-nak köszönhetően rekordidő alatt lezajlottak, és a kórógyiaknak végre egy minden 21. századi kritériumnak megfelelő művelődési házuk lehet - mondta magyarságunk parlamenti képviselője, Jankovics Róbert, aki a HMDK és a kórógyiak nevében is megköszönte mindazt a támogatást, amelyet a horvát állam és Vukovár-Szerém megye nyújtottak. Megköszönte a kórógyiak türelmét és hitét, hogy sok évtizeden át a méltatlan körülmények ellenére is tették dolgukat, ápolták a magyar kultúrát, a magyar hagyományokat.
 
 
A felújított épület a falubeliek tetszését is elnyerte, akik örömmel vették újra birtokukba az immár a falu ékkövének számító kultúrotthont.
- Nagyon örülünk, hogy felújították a kultúrotthonunkat, az épület a falu díszévé vált. Most rajtunk a sor, hogy megtöltsük tartalommal - mondta Silović Mihaela, a Tordincei járás elöljáró-helyettese, aki hozzátette, hogy az épület mindenki előtt nyitva áll.
Ezt erősítette meg az objektumot fenntartó és használó szervezet, a Kórógy Hagyományőrző Egyesület elnöke is, Cserepes Zoltán, akire fontos szerep hárult a felújítási munkák során is.
- Sok évig bérelt helyiségben dolgoztunk, és a kopott, lepusztult kultúrotthonban tartottuk a rendezvényeinket. Hálásak vagyunk a HMDK-nak, a megyénknek és a horvát kormánynak, hogy a most már méltó körülmények között dolgozhatunk tovább. Örömmel vesszük birtokba ezt a pazar épületet – mondta Cserepes Zoltán.
A kultúrotthonban a következő rendezvény a szeptember 7-ei zenésztalálkozó lesz, ahova mindenkit szeretettel vár a Kórógy Hagyományőrző Egyesület.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA