A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Megnyílt a Digitéka - több mint félmillió oldal sajtóterméket digitalizált az Iskola Alapítvány az elmúlt egy évben
MÁÉRT - 2019. szeptember 16., hétfő 11:53

Nem kisebb célt tűzött ki az 1000 év Erdélyben 100 év Romániában programot működtető Iskola Alapítvány a Jakabffy Elemér Alapítvánnyal közösen, mint az erdélyi magyar sajtótermékek és folyóiratok örökidejű megőrzését.
Az Alapítvány 2018-ban digitalizálási programot indított Erdélyi Digitális Tudománytár – Digitéka címmel, melynek elsődleges célja olyan magyar nyelvű napi- és hetilapok, illetve folyóiratok közkinccsé tétele, amelyek az erdélyi, és később a romániai magyarság nyilvánosságát jelentették a 19. és 20. század folyamán. Hozzáférhető többek között 1926. évi első megjelenésétől a Korunk folyóirat, amely nem pusztán az erdélyi irodalom, tudomány és ismeretterjesztés kulturális műhelye immár közel 100 esztendeje, de az összmagyarság egyik legjelentősebb folyóirata is egyben. A kínálat részét képezi a Magyar Kisebbség politikatörténeti folyóirat is, vagy a TETT, amely az erdélyi elméleti és alkalmazott tudományok jelentős fóruma volt a 70-es és 80-as években. Digitálisan elérhető az Ellenzék, amely már 1880-tól Kolozsvár egyik vezető napilapjának számított, mellette a Keleti Újság és a Brassói Lapok, a két világháború között a régió magyar lakosságának legfontosabb hírforrásai, továbbá több jelentős irodalmi szemle (Igaz Szó, Napkelet, Pásztortűz, Utunk), közéleti és ismeretterjesztő folyóiratok a kommunista időszakból (A Hét, Művelődés), napilapok a 20. és 21. század fordulójáról (Háromszék, Székely Hírmondó) stb.
A program keretében a sajtótermékek mellett olyan ritka könyvek és forráskiadványok is digitalizálásra kerülnek, melyek egy adott erdélyi város, régió vagy intézmény történetét dolgozzák fel, vagy épp közismert személyek életrajzát mutatják be az 1989. évi fordulatot megelőzően.
Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: „A program első évében összesen 550.166 oldal sajtótermék és könyv digitális, .pdf formátumú másolatát sikerült elkészítenünk, és akadnak közöttük olyan kiadványok is, melyek digitalizálásával örökérvényű állománymentő szolgálatot is el tudunk látni.”
Egyelőre béta verzióban – de már készen és ingyenesen áll a felhasználók rendelkezésére a keresőmotorral ellátott  honlap is. A honlap kényelmes és egyszerű böngészést tesz lehetővé, ráadásként más digitális könyvtárak erdélyi vonatkozású gyűjteményeihez is kínál útvonalat a kutatók, a történelem iránt érdeklődők, vagy a múlt eseményeire kíváncsi olvasók számára.
A Digitéka állománya folyamatosan bővül.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA