A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A HMDK Gazdakör tagjai az OMÉK-on
MÁÉRT - 2019. október 3., csütörtök 16:25

Közel nyolcvanezer látogató részvételével zárult a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), amely négy napon keresztül mutatta be a magyar agrárium és élelmiszergazdaság legjavát. Azt eseményen a HMDK Gazdaköre 4. alkalommal vett részt kiállítóként, illetve autóbuszokat is bérelt a program két napján.
 
Az idei rendezvény fókuszában az élelmiszeripar állt, a szervező Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum szerint a kiállítás mind a szakma, mind a közönség visszajelzése szerint is sikerrel zárult.
A vásárra tizenöt országból érkeztek látogatók. A több száz kiállító közül 180-an a Kárpát-medencéből hozták el bemutatni termékeik legjavát. „Az ő közreműködésükkel az OMÉK igazán nemzetközivé, régiójában kiemelkedően rangos kiállítássá vállhatott, ahol nem csupán a kínálat bemutatása, az üzletkötés is fókuszba került” – fogalmazott az egyik szervező.
A határon túli gazdák között voltak Gazdakörünk tagjai is. Gazdaszervezetünk 4. alkalommal szervezett látogatást Magyarország legnagyobb agrárgazdasági rendezvényére.
- Szervezetünk is ki tudott állítani a vásáron, a tagságunk által készített termékeket mutattuk be– nyilatkozta lapunknak Szabó Attila, a Gazdakör elnöke, hozzátéve, rajta kívül Zsilinszky Zoltán, Hugyik Imre, Hugyik Irénke, Dezső Igor, Dezső Krisztina és Szabó Julianna vett részt a kiállításon.
Emellett a gazdakör lehetőséget biztosított tagjai számára, hogy a rendezvény csütörtöki és szombati napján busszal ellátogassanak a rendezvényre. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA