A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Tovább épül a laskói református kulturális központ
MÁÉRT - 2019. október 31., csütörtök 13:31

Többévnyi stagnálás után végre folytatódik a laskói református kultúrközpont kialakítása. Várhatóan jövőre teljes egészében elkészül az épület.
A laskói református kultúrközpont története 2010-ben kezdődött, amikor is az egykori református iskola helyén letették a jövőbeli intézmény alapkövét. A munkálatok a horvát kulturális minisztérium támogatásával végül 2014-ben kezdődtek csak el, ám 2016-ban az akkori politikai körülmények miatt az építéssel leálltak. A HMDK és Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk közbenjárásának köszönhetően idén sikerült további anyagi támogatást szerezni a központ befejezéséhez, és ismét megkezdődhetett a munka a horvátországi magyar reformátuság jövőbeli központján. Az épületben a tervek szerint egy református múzeum, egy rendezvényterem, irodák, valamint több vendégszoba kialakítására is sor kerül.
- Nekünk Laskó mindig is fontos volt, ezért az elmúlt években több beruházást is véghezvittünk a faluban. A HMDK és a laskói református egyház korábban szerződést kötött a templom mellett épülő, leendő kulturális központ használati jogát illetően, ami lehetővé tette újabb anyagi források bevonását a beruházás befejezése érdekében. Úgy vélem, hogy amikor majd elkészül, ez az intézmény fellendítheti a horvátországi magyar reformátusság életét, hiszen egy, a közösség múltjához méltó intézmény van születőben - mondta Jankovics Róbert.
A laskóiak örülnek az új intézménynek, mely minden bizonnyal a vallási turizmust is fellendíti majd a faluban.
- Sokat jelent számunkra, hogy annyi év után végre elkészülhet ez a gyönyörű épület, mely minden bizonnyal a falu kulturális életének egyik központja lesz. Nagyon örülünk annak, hogy az épület keretein belül vendégszobákat is kialakítanak, hiszen ezeknek mi is hasznát vehetjük majd rendezvényeink alkalmával - mondta Munk Erik, a laskói HMDK-alapszervezet elnöke, aki azt is hozzátette, hogy reményei szerint az épület, ha elkészül, beindítja a faluban a vallási turizmust is.
A laskói reformátusok már nagyon várják az épület elkészülését, mellyel régi álmuk valósulhat meg.
- A leendő kulturális központ helyén sokáig egy nagyon rossz állapotban lévő épület állt. Régi tervünk volt, hogy a romhalmazból valami olyat alkossunk, ami az egész közösség hasznára lehet. Örülünk, hogy végre elkészül, hiszen egy múzeumot is ki fogunk alakítani benne, mely az itteni reformátusság történetét mutatja majd be - mondta Csáti Szabó Lajos, a laskói egyházközség lelkésze. A munkák jelenleg az épület belső tereiben zajlanak, és várhatóan az év végig befejeződnek. A berendezésére, valamint a környezet kialakítására pedig a jövő esztendőben fog sor kerülni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA