A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Élet és halál között. Embermentő történetek a Holokauszt idejéből
Külhoni civil szervezetek - 2019. november 5., kedd 12:39

Mi volt a német megsemmisítő gépezet elől bujkáló zsidók és a nekik olykor az életük kockáztatásával is segítséget nyújtók napi tapasztalata? A Holokauszt Emlékközpontban, 2019. november 6-án nyíló nemzetközi kiállítás tablóin személyes történetek elevenednek meg, amelyek megvilágítják, hogyan fonódott össze az embermentők sorsa a mentettekével. 

A projektet az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS), a POLIN – A Lengyel Zsidóság Történetének Múzeuma (Varsó) és a Csendes Hősök Emlékközpont (Berlin) közösen kezdeményezte. A tizenegy ország történelmét bemutató kiállítás magyar tablója a Holokauszt Emlékközpont közreműködésével készült. 

Az „Élet és halál között. Embermentő történetek a Holokauszt idejéből” címet viselő kiállítás tablóin életképek villannak fel tizenegy országból: Dániából, Franciaországból, Hollandiából, Horvátországból, Lengyelországból, Litvániából, Magyarországról, Németországból, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából.

A kiállítás magyar fejezete két történetet dolgoz fel: a Fisch családot megmentő katolikus Tátrai Annáét és a fiatal Csertán Gizelláét, aki menedéket és iratokat biztosított három zsidó nőnek és egy csecsemőnek. Az ő történeteik, hasonlóan a többi országban tapasztaltakhoz, rámutatnak a szélsőséges körülmények között kialakuló emberi kapcsolatok összetettségére, feltárják a segítségnyújtás és az embermentés feltételeit és lehetőségeit.

A vándorkiállítást, amely 2018 januárjában Brüsszelben, az Európai Bizottság székházában nyílt meg, ez idáig hollandiai, szlovákiai, litvániai, lengyelországi és romániai helyszíneken mutatták be. A tárlat 2019. november 6-tól december 15-ig lesz látható a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata egy nemzetközi vállalkozás, amelynek célja a XX. századi Európa emlékezetének megőrzése, történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra. A Hálózat tagjai: Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia és Szlovákia. Megfigyelői státusszal rendelkezik Albánia, Ausztria, Csehország és Grúzia. További információ: www.enrs.eu.

Kiállítás a Holokauszt Emlékközpontban 2019. november 6. – december 15.Hivatalos megnyitó: 2019. november 6. szerda, 16 óra

Kapcsolat:Kovács Nikolett, e-mail: nkovacs@hdke.hu, tel. +36 30 727 5763
Szymon Majcherowicz, e-mail: szymon.majcherowicz@enrs.eu, tel. +48 500 395 489

Szervezők:
Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS),
POLIN – A Lengyel Zsidóság Történetének Múzeuma,
a Német Ellenállás Emlékhelye Alapítvány Csendes Hősök Emlékközpontja

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország
a kultúráért és médiáért felelős német szövetségi kormánybiztos (BKM), Németország
a Kultúra és Nemzeti Örökség Minisztériuma, Lengyelország
a Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, Románia
a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma

Partnerek:
Holokauszt Emlékközpont, Magyarország; „Elie Wiesel” Nemzeti Holokausztkutató Intézet, Románia; Vilniusi Gaon Állami Zsidó Múzeum, Litvánia; Memorial Chambon sur Lignon, Franciaország; Mémorial de la Shoah, Franciaország; Dán Zsidó Múzeum; ‘Tkuma’ Ukrán Holokausztkutató Intézet; Castrum Peregrini, Hollandia; A Második Világháború Múzeuma, Lengyelország; NIOD – Háború-, Holokauszt- és Népirtáskutató Intézet, Hollandia; a Nemzeti Emlékezet Intézete (UPN), Szlovákia

Partnerek Budapesten:
Holokauszt Emlékközpont
Osztrák Kulturális Fórum
Wacław Felczak Alapítvány


2 csatolt kép
meghívóBanner
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA