A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Jótékonysági gálaestet szervezett a NAC és az MPE Nagyváradon
MÁÉRT - 2019. december 3., kedd 13:58

A Nagyváradi AC utánpótlás-nevelő labdarúgó-egyesület és a Magyar Polgári Egyesület jótékonysági gálaestet szervezett november végén a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A NAC Labdarúgó Egyesület, amelyet 2018 elején alapítottak lelkes nagyváradi magyar szülők, a névválasztással és zöld-fehér színeivel is felelevenítette az 1910-ben alakult Nagyváradi Atlétikai Club szellemiségét. Az egykori NAC a nagyváradi labdarúgás legsikeresebb csapata volt. Példa nélküli, hogy az 1943–44-es idényben második vidéki csapatként (az UTE után, tudniillik Újpest akkor még nem volt a főváros része) megnyerték a magyar bajnokságot, majd a határmódosítás után, az 1948–49-es idényben a román bajnokságot is. 1956-ban, szintén jelentős sporteredményt elérve, megnyerték a román kupát is.
Erre a dicső focimúltra alapoztak, amikor úgy döntöttek, hogy újraélesztik a NAC szellemiségét és nevét Nagyváradon, egyrészt azért, hogy kifejezzék tiszteletüket a nagy elődök iránt, másrészt azért, hogy példaképeket adjanak a mai nagyváradi fociszerető ifjúságnak. (Itt kell megjegyezni, hogy a bihari magyar sajtóban rendszeresen szerepel a negyedosztályú NAC futballcsapat, de ez egy 2016-ban CAO, azaz Clubul Atletic Oradea néven alapított román klub, amelynek a színein kívül nem sok köze van a legendás magyar NAC-hoz.)
A NAC két évvel ezelőtti megalakulásakor alig volt tíz gyermek a csapatban, most mintegy hetven gyermek jár edzeni és focizni a klubhoz. 2018 nyarán sikerült a Csíkszeredai Futball Klub székelyföldi akadémiájához csatlakozniuk, így a NAC jelenleg a Csíkszeredai Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működik. A NAC-hoz bárki csatlakozhat, de az edzők mindenkinek elmondják, hogy náluk az edzések nyelve a magyar. Jelenleg a Várad melletti Hegyközpályiban van bérelt pályájuk. A NAC-ban négy korosztályban (U14, U12, U10, U8) játszanak a gyermekek, akik nem csak edzéseken vagy barátságos mérkőzéseken vesznek részt, de immár három csapattal is jelen vannak a korosztályos megyei labdarúgó bajnokságban.A gálaesten Habinyák István, a klub elnöke köszönte meg az edzők, kollégák, a szülők, de leginkább a gyermekek tenni akarását, példamutató hozzáállását a NAC fejlődéséhez. Beszéde után kalotaszegi és széki népdalokat adott elő Kiss Tünde, Szilágyi Ágnes és Márkus Zoltán, akiket a nagyváradi Soroglya zenekar kísért.
Kozma Mihály, a magyar futsalválogatott volt szövetségi kapitánya, a rendezvény egyik védnöke felelevenítette, hogy szerencsére ez év elején az MLSZ támogatásának köszönhetően a NAC új focimezeket, felszereléseket tudott vásárolni. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a NAC megalapításának egyik ötletadója, bejegyzésének egyik előkészítője volt, felszólalásában elmondta, a NAC példa nélküli a mai Romániában, hiszen mindenkor felvállalta és felvállalja, hogy magyar gyermekeket edz magyar szellemiségben, s egy igazi magyar közösséget épít.
A folytatásban a szervezők három olyan Bihar megyei egykori sportolót tüntettek ki, akik a mai ifjúságnak is példái lehetnek kitartásban, a sport iránti szeretetben: Papp „Csicsó” László egykori futballistát, Jámbor János tanárt, edzőt és Magyari Imre Győzőt, többszörös megyei asztalitenisz-bajnokot. A méltatásokat felolvasta, illetve a kitüntetéseket átadta a NAC két edzője, Opre Csaba és Váradi Attila Gyula.
A továbbiakban a Magyar Örökség-díjas Kormorán együttes volt énekesnőjének, Tóth Reninek az előadását hallgathatta meg a közönség, dalait szinte végig vele énekelve. Következett Váradi Dalnokok dalárda, amely Márkus Zoltán vezetésével a futballhoz kapcsolódó dalokat adott elő. A csúcspont a Nélküled című szám közös intonálása volt.
Az időközben egy temesvári román–magyar konferenciáról megérkező Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az est egyik védnöke is szólt az egybegyűltekhez. Felelevenítette a Partium FC által szervezett egykori sportbálokat és a NAC centenáriumán, 2010-ben szervezett ünnepséget. Mint elmondta, nagy örömmel tekint arra, hogy van folytatás, immár a gyermekekben folytatódik az a munka, amit a nagyobbik fia, Tőkés Máté kezdett el a Partium Keresztény Egyetem futballcsapatának vezetőjeként. A szülők figyelmébe ajánlotta, hogy egy ilyen magyar csapathoz való tartozás a magyar közösséghez való tartozást is jelenti, és a mai világban az egyik legfontosabb, hogy gyökereinket megtaláljuk, identitásunkat felvállaljuk, és magyar jövőt tervezzünk itt, Erdélyben.
Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, aki a NAC alelnöki tisztségét is elvállalta, rövid vetítettképes előadásban mutatta be a NAC tevékenységét. Aukciót is tartottak, az MLSZ jóvoltából magyar labdarúgók által aláírt válogatott mezre, a Fradi legendái által aláírt mezre és labdákra, valamint a NAC kis focistái által aláírt labdára lehetett licitálni.
Az est folytatásában zenés-táncos mulatságra került sor. A begyűlt adományokból új focikapukat és az edzésekhez szükséges felszereléseket vásárolnak majd.
A gálaest fővédnöke Szabó Tünde sportért felelős államtitkár volt, de a már említettek mellett védnökséget vállalt Gellei Imre, a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya, Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke is. Megszervezését a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA