A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Milyennek látszik a romániai forradalom 30 évvel később?
MÁÉRT - 2020. január 28., kedd 21:26

1989. december 15-én kitört Temesváron a népfölkelés, ami pár nap alatt országossá eszkalálódott. A romániai forradalom előtt a többi kelet-európai ország békés úton oldotta meg a rendszerváltást; Románia volt az egyedüli ország a vasfüggöny mögött, ahol az átmenet erőszakos módon zajlott, és ahol a korábbi vezetők egy részét kivégezték.
Milyen okok vezettek ehhez? Hogyan élték meg ezt az emberek? Milyen hatásai voltak a forradalomnak az erdélyi értelmiségre? Milyen módon tudta Magyarország segíteni az érintett területeket? A Magyar Nemzeti Múzeumban január 23-án lezajlott kerekasztal-beszélgetés során ezen kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők.
A beszélgetés résztvevői Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, majd református püspök, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és Ferkó Dániel történész, újságíró voltak. A beszélgetést Gál Vilmos, a Magyar Nemzeti Múzeum tárigazgató-helyettese moderálta.
Az esemény videofelvétele most került fel a múzeum honlapjára, itt is látható:

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA