A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Szövetség
Kik és miért akarják az Erdélyi Magyar Szövetséget szétszakítani?
MÁÉRT - 2020. február 16., vasárnap 13:02

Február 15-én közleményt adott ki az Erdélyi Magyar Szövetségbe tömörült Polgári Párt, amelyet annak három Maros megyei választott tisztségviselője írt alá, jelesül Kátai Attila, az MPP országos alelnöke, Biró József Attila, a Maros Megyei Közgyűlés tagja, valamint Vass Imre, Makfalva polgármestere, a párt megyei szervezetének alelnöke. A kommüniké így szól: „Mi, az Erdélyi Magyar Szövetség Maros megyei tagjai örömmel látjuk az Erdély-szerte épülő új magyar egységet. A szövetség 12 másik megyében hozott létre a polgári pártra és az Erdélyi Magyar Néppártra épülő egyeztető tanácsokat. Bizakodunk, hiszen a tagok együttesen mindenhol a korábbi bajok fölé nőttek, és fontosabbnak tartják az új magyar egységet vélt önös politikai érdekeiknél. Elképedve tapasztaljuk, hogy mindeközben Berki Ferenc, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke rendszeresen kirívó stílusban támadja saját párttársait és az összefogást. Érthetetlen, hogy Berki szembefordul a januári közös pártkongresszus döntéseivel, ezáltal hűtlen az erdélyi jobboldali választópolgárokhoz, és hűtlen az Erdélyi Magyar Szövetséghez is. Csak feltételezni tudjuk, hogy Berki Ferenc funkcióját félti, és korábbi bukott párttársai, az összefogás gáncsolói mozgatják. Mi, a megyei tagok többségének szószólójaként, szeretnénk, ha Maros megye is felzárkózhatna az összefogáshoz. Végre kívánjuk hajtani a közös januári kongresszusának döntéseit. Az erdélyi szavazók érdekeit szem előtt tartva, egységben szeretnénk készülni az önkormányzati választásokra.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA