A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Eddig is a magyar nyelvű oktatás volt a prioritás
MÁÉRT - 2020. február 27., csütörtök 09:37

Jankovics: 20 ezer kúnával támogatjuk a horvátországi magyar általános iskolák első és ötödik osztályába, valamint az eszéki magyar középiskolába iratkozó elsősöket idén szeptembertől!
 
Eddig is a magyar nyelvű oktatás volt a prioritás
A magyar nyelvű oktatás mindig is a legfontosabb része volt a HMDK-nak a horvátországi magyarság megmaradása érdekében létrehozott programjának. Az utóbbi években sikerült fejleszteni és korszerűsíteni a horvátországi magyar iskolákat – megépült a vörösmarti, majd a laskói iskola tornacsarnoka, tavaly felavattuk az eszéki HMOM Központ kollégiumát, és hamarosan felépül az új kopácsi óvoda is.
Mielőtt még Eszék-Baranya megye bevezette volna az általános iskolásoknak az ingyenes étkezést, a HMDK ezt megoldotta a magyar iskolákban. Az ingyenes általános iskolai étkezési rendszerből a magyar tanintézmények közül kimaradt a kórógyi általános iskola, mivel a falu Vukovár-Szerém megyéhez tartozik, ám a Tordincei járással együttműködve a HMDK ezt is megoldotta, így a szülőknek ott is térítésmentes lett az uzsonna. Mindezek mellett a magyar kormány támogatásával a HMDK már a 2019-2020-as tanévtől ösztöndíjprogramot vezetett be, amelyen keresztül a horvátországi magyar általános iskolák első és ötödik osztályába, valamint az eszéki magyar középiskolába iratkozó elsősöket támogatja jelentős összeggel.
Emellett minden évben - a magyar kormány támogatásával - a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) is számos programmal segíti a Horvátországban magyarul tanuló diákokat és szüleiket. Ide tartozik az a kiemelkedő esemény is, amelyre tavaly decemberben került sor: a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központot Potápi Árpád János államtitkár adta át Jankovics Róbert képviselővel és Csapó Nándorral, a HMPF elnökével közösen. A számos infrastrukturális fejlesztésnek is köszönhetően a horvátországi magyar óvodákba és iskolákba járó gyerekek még színvonalasabb oktatásban-nevelésben részesülhetnek.
 
Jankovics: Új magyar óvodák, új iskolabuszok, jelentős anyagi támogatás a magyar iskolákat választó diákoknak
A horvátországi magyar oktatás fejlesztése érdekében a HMDK további támogatásokat készít elő, amelyekről Jankovics Róbert, a szervezet elnöke számolt be hetilapunknak.
- A tavaly novemberi, Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével való találkozón megbeszéltekkel összhangban az idén soha korábban nem látott támogatási rendszert szeretnénk megvalósítani – mondta a HMDK elnöke. Kifejtette, hogy többek között új iskolabuszokat vásárolnak az eszéki magyar iskolaközpontnak, mivel az eddig használatban levők elavultak. Az iskolabusz-hálózat bővítésébe esetenként a többi magyar iskolát is be fogják vonni, amennyiben ez jogilag megoldható lesz. További, legalább három új magyar óvoda építése és működtetése is a tervek között szerepel olyan magyarlakta településeken, ahol jelenleg nincs óvoda, vagy az óvodai kapacitás nem kielégítő. Tovább szeretnék javítani az itthon magyar iskolákba iratkozó diákok tanulási körülményeit.
- Az ösztöndíjazást már az aktuális iskolai évben elkezdtük, 3000, illetve 5000 kúnás (nettó) összeggel jutalmazzuk a magyar általános iskolák első és ötödik osztályába, valamint az eszéki HMOM Központ középiskolájába iratkozó diákokat. Látva az óriási érdeklődést, úgy döntöttünk, hogy ezt a már most is jelentős összeget tovább emeljük. Ebben a tervünkben Magyarország miniszterelnöke is támogatott bennünket, és most már bejelenthetem, hogy idén szeptembertől minden magyar iskolába iratkozó elsőst és ötödikest, valamint az eszéki HMOMK középiskoláiba beiratkozó elsősöket – pályázati úton – bruttó 20 000 kúnával fogjuk támogatni. Ami a legfontosabb: a következő években ezt a megemelt összeget is növelni szándékozunk, akár a többszörösére is. Célunk, hogy minden magyar szülő lássa és érezze nemcsak azt, hogy gyermeke sokkal jobb körülmények között tud tanulni a magyar iskolákban, hanem azt is, hogy magyar nyelvismerete és ott szerzett képesítése előnyt jelent majd neki a munkaerőpiacon is.
 
„Magyarul tanulni előnyt jelent a munkaerőpiacon. A következő években a támogatás mértékét tovább szeretnénk emelni, akár a többszörösére!”
Jankovics Róbert elmondta azt is, hogy az infrastruktúra és a diákok tanulási körülményeinek a javítása mellett másra is figyelnek: jó ideiglenes megoldásnak tartanák, ha a szaktanárhiányt magyarországi vendégtanárokkal pótolnák.
- Nagyszabású tervek ezek, ekkora fába még közösségünkben senki nem vágta a fejszéjét… Remélem, a mi generációnk sikerrel jár, és közösen meg tudjuk majd erősíteni intézményeinket. Az eredmény, amit látni szeretnénk, az az, hogy megmaradjon, vagy hogy már a következő iskolaévben emelkedjen a magyar iskolákba járó diákok száma, és ennek köszönhetően erőteljesebben tudjunk harcolni az asszimiláció és az elvándorlás ellen.  Mindezt nem tudtuk volna megvalósítani a magyar kormány szinte hihetetlen mértékű odafigyelése és támogatása nélkül. Hatalmas köszönet Orbán Viktornak és munkatársainak ezért! Reményeim szerint a horvátországi magyarság kellő önbecsüléssel  rendelkezik, és a támogatásokhoz  méltó eredményeket tud majd felmutatni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA