A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Szövetség
Polgári hírek Erdélyből
MÁÉRT - 2020. március 1., vasárnap 21:26

A Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete tisztújító közgyűlést tartott a hétvégén – közölte a párt sajtóirodája. A küldöttek Csonta Ferencet makfalvi önkormányzati képviselőt választották Maros megyei elnöknek a korábban saját pártja és pártársai ellen fordult, majd lemondott Berki Ferenc helyébe. Alelnöknek Vass Imrét, Makfalva polgármesterét választották meg. Elnökségi tagok a testület döntése alapján Ambrus Jenő, Biró József Attila és Szabadi Béla lesznek. A tisztújító közgyűlés sikeres munkálataihoz Balavásár, Csíkfalva, Makfalva, Nyárádmagyarós és Nyárádszereda helyi szervezeteinek küldöttei járultak hozzá.

Egy másik közleményben a Magyar Polgári Párt színeiben polgármesteri mandátumot nyert közösségi vezetők álltak ki újból kollégájuk, a román hatóságok által tisztségéből felfüggesztett szentegyházi elöljáró mellett. A Hargita megyei Gyergyószentmiklós, Tusnádfürdő, Kápolnásfalu, Gyergyóújfalu, Csíkcsicsó, a háromszéki Gelence, a szatmári Egri, Kaplony, Csomaköz, Mezőterem, valamint a Maros megyei Makfalva polgármestere által jegyzett állásfoglalás így szól: „Mi, a Magyar Polgári Párt polgármestereinek közössége felháborodva olvastuk a híreket Molnár Tibor szentegyházi városvezető mandátumának felfüggesztéséről. Molnár Tibor kiváló munkát végez polgármesterként, építi és fejleszti Szentegyházát. És mégis: az MPP egyik legsikeresebb városvezetőjét a megyei prefektus azért függesztette fel, mert korábban egy helyi iskolai közösséget, szülőket és diákokat segített vezetőtanácsi tagságával. Mi több, a törvény szerint ez a vélt összeférhetetlenség már évekkel korábban elévült. Miközben szolgáljuk a közösségeinket, jól látjuk, hogy az emberek megvetik a pártok civakodásait. Ezért is elszomorító, hogy a Molnár Tibor elleni eljárás nem egyszerűen román állami túlkapás. A feljelentés első sorában az RMDSZ helyi tanácsosainak neveit olvassuk. Olyan helyi tanácsosokat, akik aktívan részt vállaltak Szentegyháza elsorvasztásában. Tudták, hogy a közösség bizalmára többet nem számíthatnak, ezért félnek a valós megmérettetéstől. Követeljük Molnár Tibor ügyének méltányos és jog szerinti elbírálását! 30 év megalkuvó kisebbségi érdekvédelem után még mindig elkeserítő kettős mércével kezelnek minket a román hatóságok. Az elévülésre vonatkozó törvényt Nagybányától Nagyszebenig az elmúlt évben több esetben is megfelelően alkalmazták. Molnár Tibor esetében a törvényszék ezt egyelőre nem hajlandó figyelembe venni. Molnárt Tibor és a helyi csapata a nemzeti oldalt összefogva nyerte el az MPP és Néppárt szövetségében a választók bizalmát. Molnár Tibor nemcsak beszélt a munkáról, hanem eredményeket ért el. Megmutatta, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség nemcsak választási eredményeket tud majd elérni, hanem hogy az összefogás erőt is ad megválasztott képviselőinknek feladataik teljesítéséhez. Arra kérünk, Tibor, állj ki a jogfosztás ellen, és fellebbezz! Követeljük: el a kezekkel a magyar közösségről, hagyják végre abba a sikeres munkát végző elöljáróink meghurcolását!”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA