A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Identitásőrző szerepe miatt is hasznos az Ovis sarok
MÁÉRT - 2020. március 5., csütörtök 14:39

Tavaly novemberben indult a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma Ovis sarok elnevezésű projektje, melynek keretében olyan településeken indítottak gyerekfoglalkozásokat, ahol nincs óvoda, illetve magyar tannyelvű óvodai foglalkozás.
 
A budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indított nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, amelyben horvátországi szakmai partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A horvátországi program keretében már számos beruházás és pályázat valósult meg. Harmadik éve pályázhatnak a szülők óvodaidíj-támogatásra, melynek első részletét a napokban utalták át. Az elmúlt években osztották ki magyar nyelvű óvodáink között az ún. magyar sarkokat és kézműves sarkokat, kistudós sarkokat, amelyek többek között készségfejlesztő játékokat és könyveket tartalmaznak.
Pálinkás Krisztián, a pedagógusszervezet irodavezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, tavaly novemberben indult az Ovis sarok elnevezésű projektjük, melynek keretében olyan településeken indítanak gyerekfoglalkozásokat, ahol nincs óvoda, illetve magyar tannyelvű óvodai foglalkozás.
- Eddig öt településen, Pélmonostoron, Kiskőszegen, Sepsén, Kórógyon és Szentlászlón indult magyar gyerekfoglalkozás, a helyi HMDK-s szervezetekkel együttműködve, amelyek a helyet biztosítják.
A pedagógus fórum pedig a szükséges játékok, fogyóeszközök, didaktikai eszközök, bútorzat, illetve szakemberek biztosításáért felel – tudtuk meg Pálinkás Krisztiántól.
A projektbe magyarul beszélő szakembereket is bevontak, akik a foglalkozásokat tartják óvodáskorú gyerekeknek, havi két-három alkalommal, a 2019-20-as iskolaévben.
 
Szórakoztató és hasznos foglalkozások
A sepsei Ovis sarok a helyi HMDK-alapszervezet székházában kapott helyet, ahol a gyerekek havi három alkalommal találkozhatnak. A csoportot Karaszi Noémi óvónő vezeti. Lapunknak elmondta, csoportjába 2 és 8 év közötti gyerekek járnak.
- Igyekszem minden alkalommal valami új foglalkozással készülni, hogy változatos legyen a tevékenység minden korosztály számára. A kétórás foglalkozásokban helyet kap a kézműveskedés, ezenkívül mesélünk, énekelünk, táncolunk, de a testmozgásról sem feledkezünk meg. A gazdag csomag, amellyel a pedagógus fórum ellátta az ovis sarkot, diavetítőt is tartalmaz, a mesevetítés a gyerekek egyik kedvence – mondta Noémi, hozzátéve, azt tartja szem előtt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és közben tanuljanak is valamit.
 
Nagy hangsúlyt fektetnek a magyar nyelvtudás fejlesztésére
A kiskőszegi HMDK székházában is tartanak foglalkozásokat a projekt keretében. Ezt a csoportot Dobszai Natália vezeti, aki főállásban a dárdai óvodában dolgozik. A résztvevő gyerek létszáma változó – mondta –, elsősorban óvodások járnak ide, de van néhány iskolás is a kiskőszegi Ovis sarokban.
- A rajz, az ének és a tánc nálunk sem marad ki, emellett nyelvfejlesztő foglalkozást is csempészek a programba, hogy a gyerekek játszás közben gyakorolják a magyart – mondta Natália.
Hozzátette, járnak a csoportba olyan gyerekek is, akiknek a magyar a második nyelvük, esetükben az idő múlásával észrevehető a fejlődés.
 
Folyamatosan bővül a pélmonostori csoport
A pélmonostori Ovis sarokban több mint húsz gyerek vesz részt. Itt több korosztály is van, a három évesektől a tizennégy évesekig, ezért két csoportban zajlik a foglalkozás. Keddenként jönnek össze a pélmonostori egyesületünk otthonában, három óra hosszára.
- Mindig valami aktuális eseményhez, ünnephez igazítjuk a foglalkozásokat. Volt karácsonyi műsorunk, részt vettünk a várdaróci farsangi rendezvényen is, melyre az összejövetelek keretében kakasjelmezeket készítettünk. A gyerekek minden egyes alkalmat élveznek, mire odaérek, már várnak rám a székház kapujában – mondta Ferenc Ilić Emese pélmonostori óvónő, csoportvezető, hozzátéve, egyre több gyerek vesz részt a programban, nagyon aktívak, sok mindenre kaphatók.
Jelenleg a március 15-ei nemzeti ünnepünkre készülnek egy színdarabbal, melyet az egyesület által rendezett műsorban mutatnak majd be.
Emese megjegyezte, az Ovis sarokba, valamint a monostori gyermektánccsoportba járó gyerekeknek nincs igazán más lehetőségük közösségi tevékenységre. Itt, a kötött programokon kívül, társasjátékra, társalgásra is jut idő, olyan dolgokra, amelyekkel egyébként valószínűleg nem foglalkoznának a gyerekek. Természetesen itt is magyarul zajlik a foglalkozás, ami fejleszti a fiatalok anyanyelvismeretét, és identitásőrző funkciója is van. Hasonlóan telnek a foglalkozások Gajnok Katić Izabella vezetésével Kórógyon és Szentlászlón is, a gyerekek és szüleik legnagyobb örömére, az Ovis sarokról mindenki pozitívan vélekedik.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA