A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A nemzeti kisebbségek jogairól tárgyaltak a HMDK médiaházában
MÁÉRT - 2020. március 12., csütörtök 11:59

Kedden az Európa Tanács kisebbségjogi delegációja azzal a céllal érkezett a HMDK bellyei székházába, hogy úgymond a terepen is tájékozódjanak a Horvátországban élő nemzeti kisebbségek jogainak az aktuális helyzetéről. A küldöttséget Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Matijević Olivér, a szervezet ügyvezető elnöke fogadta.
Az Európa Tanács egy nemzetközi szervezet, amelynek székhelye Strasbourg (Franciaország). Jelenleg 47 tagja van, de nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat.
Az Európa Tanács főtitkára tavaly ősztől Marija Pejčinović Burić, Horvátország volt külügyminisztere. A tanács egyik legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1950-es elfogadása volt. Ennek keretében állították fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma. A tanács egyik legfőbb feladata a jogállamiság és a kisebbségek helyzetének folyamatos figyelése. Utóbbi apropóján több országjelentést is készítenek, melyekhez a tanács delegációja az anyagot a terepen gyűjti. A keddi bellyei látogatás során a francia Michael Guet által vezetett delegáció nemcsak magyarságunk, hanem más horvátországi kisebbségek, köztük a helyi szerbek és romák vezetőivel is találkozott. A tanácskozáson szó volt a kisebbségi önkormányzatok jogköreiről, illetve arról, hogy melyek azok a területek, ahol a nemzetiségek jogai még úgymond fejlesztésre szorulnak.
- Fontosnak tartjuk a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést. A tanácskozást hasznosnak véljük, hiszen számos olyan problémára rá tudtunk világítani, melyek a jövőben megoldásra várnak - mondta Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke, aki hozzátette, örül annak, hogy a küldöttség a horvátországi magyarság helyzete iránt is érdeklődik, és hogy a HMDK adhatott otthont a találkozónak.
Az Európa Tanács laza, kormányközi együttműködés keretében jött létre, és szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az EU intézménye.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA