A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
RMDSZ: a járvány idején nem a bankok tőkéjét kell megmenteni, hanem a bajba jutott állampolgárokon kell segíteni
MÁÉRT - 2020. április 3., péntek 22:40

Egy új, a hitelezőknek a jelenleginél kedvezőbb feltételeket előíró törvényről szavazott pénteken döntőházként a képviselőház plénuma. Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a törvény vitáján elmondta, hogy a jelenlegi szükségállapotban nem a bankok tőkéjét kell megmenteni az állampolgárok sanyargatása által, ahogyan azt a kormány sürgősségi rendelete teszi, hanem olyan jogszabályokat kell alkotni, amelyek a bajba jutott állampolgároknak kedveznek.
„A kormány által elfogadott, jelenleg érvényben lévő sürgősségi kormányrendelet továbbra sem az állampolgárok érdekeit szolgálja: növekedni fog a kötelező törlesztőrészlete annak, aki a kormány szabályai szerint kéri hitelének elhalasztását. Ez elfogadhatatlan. Éppen ezért egy olyan megoldásra szavaztunk a parlamentben, amely lehetővé teszi, hogy semmilyen többletkamat vagy -költség ne terhelje a hiteleseket. Emellett arról döntöttünk, hogy az év végéig tarthat a hitelek elhalasztása. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hitel időszaka kitolódik azzal az időszakkal, amely idő alatt a hiteles nem fizetett a járvány idején, illetve ennek semmilyen többlet pénzügyi vonzata nem lesz” – mutatott rá Benedek Zakariás.
A törvény szerint a bankok nem emelhetik meg a kamatot és nem kényszeríthetik a hiteleseket többletköltségek kifizetésére. A hitelek befizetésének halasztását magának az érintettnek kell kérvényeznie, amennyiben technikai munkanélküli segélyre jogosult, azaz kényszerszabadságon van vagy munkanélküli segélyre jogosult A kifizetési kötelezettséget maximum 9 hónapra, de nem később mint 2020. december 31-ig függeszthetik fel.  Ezt az intézkedést igénybe vehetik magánszemélyek, kereskedelmi társaságok, egyesületek és kereskedelmi tevékenységet folytató társaságok is.
A törvényt ki kell hirdetnie az államelnöknek, csak ezt követően lép érvénybe.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA