A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kifizették a székelyföldi de minimis mezőgazdasági program pályázóit, összesen majdnem 19 milliárd forint értékben
MÁÉRT - 2020. április 14., kedd 23:55

A Pro Economica Alapítvány kifizette nagypéntekre a de minimis mezőgazdasági programban részt vevő összes, sikeresen pályázót – tájékoztat az Alapítvány. A program pályázói összesen 18 714 535 966 forintban, azaz közel 53 és fél millió euróban részesültek.
A programra Kovászna, Hargita és Maros megyéből összesen 5 293 pályázatot nyújtottak be, amiből 4 765 támogatási szerződést kötöttek meg; a benyújtott 4 669 kifizetési kérelemből pedig 4 661-et fizetett ki az Alapítvány a következők szerint: 4 721 060 893 forintnyi összeggel 1 065 pályázót Kovászna megyében, 7 659 911 267 forintnyi összeggel 1 972 pályázót Hargita megyében; 6 333 563 806 forintnyi összeggel pedig 1 624 pályázót Maros megyében támogatott.
Az 5 legtöbb kifizetett pályázat településenként Kovászna megyében: 65 Kézdiszentléleken, 61 Kézdivásárhelyen, 59 Sepsiszentgyörgyön, 53 Torján, 42 Nyújtódon.
Az 5 legtöbb kifizetett pályázat településenként Hargita megyében: 119 Gyergyóremetén, 86 Gyimesközéplokon, 72 Csíkszeredában, 69 Gyergyóditróban, 61 Gyergyóalfaluban és Székelyudvarhelyen. 
Az 5 legtöbb kifizetett pályázat településenként Maros megyében: 124 Marosvásárhelyen, 79 Mezőbándon, 60 Nyárádszeredában, 55 Marossárpatakon, 54 Mezőpaniton.
A támogatási összeget mezőgazdasági gépekre és eszközökre, ültetvényekre, valamint tenyészállatok vásárlására fordíthatják a pályázók. A székelyföldi mezőgazdászok és mezőgazdasági vállalkozások között az 5 legnépszerűbb gép és eszköz a traktor, pótkocsi, vetőgép, rendsodró és a bálázó.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a program lezárását követően elmondta: a magyar kormány által finanszírozott program kifizetései jó időben érkeznek a mezőgazdászokhoz és mezőgazdasági vállalkozókhoz.
Ugyan járványhelyzet veszélyezteti Romániát, a szövetségi elnök szerint viszont ez nem jelenti azt, hogy megáll az élet a mezőgazdászok számára is. „Hatalmas nyomás van a gazdákon, akik tudják, hogy fontos szerep hárul rájuk a következő időszakban. A mezőgazdasági tevékenységeket a mostani krízishelyzetben is el kell végezniük felelősséggel, hogy őszre legyen termés. Azt kérem tőlük, hogy vigyázzanak magukra és egymásra. Biztos vagyok abban, hogy a sikeresen megpályázott gépek és eszközök a hasznukra lesznek!” – mondta Kelemen Hunor
Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte: „évek óta hangsúlyoztuk a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fontosságát, a helyi feldolgozóipar és az integrált rendszerek megteremtését. Ezekben a kritikus időszakokban látszik igazán, hogy mennyire kiszolgáltatottá tesz, ha nincs helyi termelés, és más országoktól függ az élelmiszerellátás. Örülök, hogy még időben sikerült lépni Székelyföldön és elindítani az integrált mezőgazdasági rendszereket, bevonva a gazdákat és kistermelőket is. A következő időszakban azon dolgozunk, hogy az általunk is támogatott gazdák és termelők érdekét figyelembe véve – egy online platform segítségével – a keresletet és kínálatot próbáljuk meg összehozni egymással.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA