A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Uniós költségvetés-módosítás az európai pénzek azonnali felhasználásáért
MÁÉRT - 2020. április 16., csütörtök 20:54

Rendkívüli ülésszakot tart az Európai Parlament
Az Európai Parlament jelenti a szolidaritás hangját az unióban, ezt bizonyítják azok a konkrét döntések, amelyek az összes tagállamot és régiót szolgálják az EU-ban, fogalmazott Winkler Gyula csütörtökön szavazatmagyarázatában. Az Európai Parlament április 16-17-ei rendkívüli ülésén költségvetés-kiigazításról döntött, amelynek eredményeképpen gyorssegélyt biztosít a tagállamoknak a koronavírus-járvány leküzdésére.
„Az április 16-17-ei ülésszakon több olyan határozatot fogadunk el, amellyel az EU költségvetését módosítjuk, hogy a 2014-2020 közötti költségvetési időszak még felhasználható forrásait azonnal elérhetővé tegyük. Jóváhagytunk 3 milliárd eurót, amelyet két segítségnyújtási eszközön keresztül lehet felhasználni. Ebből az összegből 2,7 milliárd eurót a vészhelyzeti támogatási eszközön keresztül kapják meg a tagállamok és az egészségügyi rendszerre, kórházak finanszírozására, járványtani szűrőközpontokra, tábori kórházak építésére fordíthatják. A fennmaradó 300 millió eurót az Európai Polgári Védelmi Mechanizmus keretében használnak fel, az összeget orvosi műszerek és védőfelszerelések beszerzésére szánják. Minden tagállam azonnal hozzáférhet ezekhez az új finanszírozási rendszerekhez, megerősítheti ezáltal egészségügyi rendszereit, a kórházi felszereltséget, hogy növelni tudja az orvosi ellátás hatékonyságát a koronavírus-járvány idején” – magyarázta Winkler Gyula.
Az RMDSZ EP-képviselője elmondta, az Európai Parlament fontos határozatokat fogadott el a gazdaság újraindítása érdekében is. Ennek megfelelően elfogadták a rugalmasság elvét, amelynek köszönhetően a három uniós alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap keretében elérhető összegeket újracsoportosíthatják. Winkler Gyula rámutatott, hogy egy másik határozat a 100 százalékos európai finanszírozás lehetőségét adja meg, amely azt jelenti, hogy az európai alapokból finanszírozott projektek esetében teljesen európai pénzekből lehet fejleszteni, nincs már szükség a tagállami társfinanszírozásra. Ugyanakkor az Európai Parlament megszüntette az N+3 szabályt, amely azt jelenti, hogy egyetlen tagállam sem veszíthet el európai finanszírozást késedelem miatt. Az EP-képviselő hangsúlyozta, az Európai Parlament által elfogadott intézkedéscsomagban arról is döntöttek, hogy egyszerűsítik a procedúrákat úgy az elérhető európai alapok korlátlan számú újracsoportosítása, mint a megvalósítás és a projektek auditálása során is.
„Meggyőződésem, hogy a régióknak kiemelt szerepük lesz a gazdaság újraindításában, és a regionális beruházási projektek során használják fel a leghatékonyabb módon az európai pénzforrásokat. Regionális szinten minden beruházás munkahelyteremtést jelent a kis- és közepes vállalatoknál és ez a legjobb módja, hogy gazdasági fellendülés kezdődjön” – fejtette ki Winkler Gyula szavazatmagyarázatában. 
Az EP-képviselő arra is rámutatott, hogy az európai intézkedések az emberek bizalmát növelik az EU-ban, hogy tud segíteni a bajban. „Míg március az európai nézeteltérések és az egymásnak ellentmondó tagállami döntések hónapja volt, addig április az európai szolidaritásé kell hogy legyen, amikor az európai szintű intézkedések megerősítik az emberek bizalmát az EU erejében, hogy tud segíteni a bajban. Annak ellenére, hogy a kijárási korlátozás miatt mi, EP-képviselők nem tudunk személyesen jelen lenni munkahelyünkön, távmunkában dolgozunk, az Európai Parlament továbbra is az európai demokrácia legfontosabb fóruma” – nyomatékosított az RMDSZ EP-képviselője.
Az EP határozatot is elfogadott, amelyben összehangolt uniós fellépést szorgalmaz a COVID-19 járvány és annak következményei elleni küzdelemben.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA