A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A HMDK elnökével találkozott elsőként az új magyar nagykövet és főkonzul
MÁÉRT - 2020. április 30., csütörtök 11:13

A nemrég kinevezett új zágrábi magyar nagykövettel és az új eszéki magyar főkonzullal találkozott a múlt héten Jankovics Róbert, a HMDK elnöke.
Március közepén járt le Magyar József addigi zágrábi magyar nagykövet megbízatása, helye azonban nem maradt betöltetlen. Az új nagykövet dr. Demcsák Csaba lett, aki már meg is érkezett a horvát fővárosba. Első hivatalos találkozóján parlamenti képviselőnkkel, Jankovics Róberttel tárgyalt az itteni magyarság helyzetéről és az országban tapasztalható általános helyzetről.
- Nagy megtiszteltetés számomra ez a nagyköveti kinevezés, hiszen Horvátország a magyar külpolitika szempontjából mindig is kiemelkedő szerepet töltött be, a két ország között nagyon jó a kapcsolat. Az együttműködés gazdasági és politikai téren is kiváló, valamint egymás nemzeti kisebbségeinek helyzete is példaértékű a Kárpát-medencében. Mandátumom alatt azon leszek, hogy országaink kapcsolatát még inkább elmélyítsük - mondta az új nagykövet. Dr. Demcsák Csaba hozzátette, amint a járványhelyzet csillapodik, mindenképpen el fog látogatni az ország magyarlakta vidékeire, mert meg szeretné ismerni az itteni magyar közösséget.
Dr. Demcsák Csaba hivatásos jogász, Zágráb előtt a magyar közigazgatásban dolgozott, valamint a londoni magyar nagykövetségen teljesített külszolgálatot.
Új főkonzul is érkezett
A múlt hét elején nemcsak új zágrábi nagykövet, hanem új főkonzul is érkezett Horvátországba. De Blasio Antonio megbízatása tavaly nyáron járt le. Az új főkonzul, Fuzik János a múlt héten érkezett meg, első hivatalos találkozóján ő is Jankovics Róberttel tárgyalt, a koronavírus-járvány miatt viszont még csak korlátozottan tevékenykedik.
- Nagy megtiszteltetés számomra ez a kinevezés, a jövőben elődöm hagyatékát követve igyekszem majd az itteni magyar közösség érdekeit szolgálni. Terveim szerint amint a helyzet engedi, meg szeretném ismerni a helyi magyar szervezetek vezetőit, el szeretnék látogatni közösségeikbe - mondta Fuzik János.
Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője elmondta, a személyes találkozókon tájékoztatta az új magyar diplomatákat az itteni helyzetről, valamint a horvátországi magyarság aktuális ügyeiről és terveiről. (hd)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA