A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Az aktualitásokról egyeztettek
MÁÉRT - 2020. május 21., csütörtök 15:01

A szigorítások feloldásának köszönhetően múlt héttől lehetővé vált a 40 főt nem meghaladó összejövetelek megtartása. Ezt kihasználva összegyűltek a horvátországi magyarság képviselői is, hogy megvitassák a közösségüket érintő aktualitásokat.
A járványhelyzet kirobbanásakor gyakorlatilag az egész világon leállt a közösségi élet. Bezártak a színházak, elhalasztották a rendezvényeket, sőt még a különböző próbák megtartását sem engedélyezték a hatóságok. A korlátozások miatt a magyar egyesületek és testületek is legfeljebb csak online tudtak találkozni. A korlátozások múlt heti enyhítésével az online ülések ideje azonban véget ért.
Ülésezett Eszék-Baranya megye magyar kisebbségi önkormányzata
Eszék-Baranya megye magyar kisebbségi önkormányzata hétfőn tartotta meg idei első ülését, mivel a vírushelyzet eddig ezt nem tette lehetővé. Az ülés elsősorban beszámoló jellegű volt, azonban elkerülhetetlen téma volt a vírus körüli aktualitások megvitatása is. Matijević Olivér, a testület elnöke elmondta, a kisebbségi önkormányzat múlt évre vonatkozó beszámolóját a megye elfogadta, valamint hogy az idei évi támogatások megérkeztek, ezért biztosított számukra a működés. A testület elnöke azt is közölte, hogy következő projektjük keretében irodai felszereléseiket kívánjak modernizálni.
Vukovár-Szerém megyében is összehívták a kisebbségi önkormányzatot
Jakumetović Rozália, Vukovár-Szerém megye magyar kisebbségi önkormányzatának az elnöke is összehívta az általa vezetett testületet, az idei évben még nem tudtak összeülni. A fő téma a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet volt, mely nagyban átírta a terveiket. Nagyobb rendezvényeket nem tudnak tartani idén, ezért úgy döntöttek, hogy forrásaikat inkább infrastrukturális fejlesztésekre fogják fordítani. Az elnök asszony továbbá elmondta, örül annak, hogy a járvány nem érintette közvetlenül az egyesületeket, hiszen az egészség a legfontosabb. A gyűlésen részt vett Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk is, aki a horvátországi magyarságot érintő aktualitásokról számolt be.
Nyugat-Szlavóniában is egyeztettek a helyi szervezetek
A vészhelyzet az egész országra kiterjedt, ezért a szórványban tevékenykedő magyar egyesületek sem tudtak eddig működni. A HMDK vezetése a szigorítások feloldása után ezért úgy döntött, hogy összehívja a térségben működő egyesületeket, hogy őket is tájékoztassák az aktualitásokról, valamint hogy elvégezhessék a szükséges adminisztrációs teendőket. Berkes Zlata, Belovár-Bilogora megye magyar kisebbségi önkormányzatának vezetője elmondta, a tanácskozás nagyon hasznos volt, mivel a krízishelyzet számos olyan kérdést felvetett, melyre eddig nem tudták a választ. Az összejövetelen, melyre Nagypiszanicán került sor, jelen volt Vinko Kasana, Lipik polgármestere, Pali Fredi, a Nagypiszanicai járás elöljárója, valamint az összes környékbeli magyar kisebbségi önkormányzat és magyar egyesület vezetője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA