A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Befejeződött a templom körüli felújítás Čakovciban
MÁÉRT - 2020. május 21., csütörtök 15:02

A közelmúltban újították fel a čakovci katolikus templom belső, majd külső falfelületeit, a napokban pedig a templomkerítés tatarozásával végeztek. A renoválás Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, valamint a HMDK támogatásának köszönhetően valósult meg.
A Vukovár-Szerém megyei Čakovci egy kis település, néhány száz lakossal, melynek kb. 30%-a vallja magát magyar nemzetiségűnek. A falu népe a katolikus felekezethez tartozik, a templom az egyik közösségi gyülekezőhelyük.
A templomot a honvédő háború idején felgyújtották, és teljesen leégett. 2001-ben kezdték felújítani, a munkálatokkal 2005-re készültek el, azóta viszont semmilyen változás nem történt.
Racsman Dániel, a Tompojevci járás magyar kisebbségi önkormányzatának elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, 2017-ben Jankovics Róbert parlamenti képviselőnkkel elhatározták, fel fogják újíttatni a templomot.
- A tatarozást a templom belső terének vakolásával és festésével kezdtük, erre volt a leginkább szükség, majd az elmúlt években láttunk neki a külső falak rendbe hozásának. Az így felújított templom falunk díszévé vált – mondta Racsman Dániel.
Idén pedig – tette hozzá – a templom körüli munkálatok utolsó fázisában a kerítés renoválása következett. Ezúton is köszönetét fejezi ki parlamenti képviselőnknek és a HMDK-nak, hogy kis közösségük segítségére sietett. Mint mondta, szívügyük volt a čakovci templom helyreállítása, amely mind a helybéli horvátok, mind az ottani magyarság egyik közösségi helyének tekinthető.
Krešimir Aračić, a falu plébánosa is nyilatkozott lapunknak. Elmondta, amikor 2016-ban elkezdte misszióját Čakovciban, egy nagyszerű közösséget ismert meg, melyben jól együttműködnek horvátok és magyarok. A templom felújításra szorult – tette hozzá –, melynek kivitelezését nagyban támogatta Jankovics Róbert parlamenti képviselő, de Racsman Dániel, a helyi magyarok képviselője is segítséget nyújtott.
A koronajárvány lassította ugyan a felújítás folyamatát, de interjúnk készítésekor már ismét munkához láttak és sikerült is befejezni a felújítást, így a čakovci Szent Joachim és Anna-templom újra teljes pompájában ragyoghat.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA