A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Államtitkári látogatás a fiumei magyaroknál
MÁÉRT - 2020. június 15., hétfő 11:19

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár múlt szerdán ellátogatott a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei alapszervezetéhez. Az egyesület tagjai a rangos vendégnek beszámoltak tevekénységükről és jövőbeli terveikről.
Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületünk az egyik legrégebb óta működő HMDK-alapszervezet az országban. Mindezek ellenére egészen a közelmúltig nem rendelkeztek saját székházzal, albérletbe kényszerültek. Új székházuk, mely az Anna-villa nevet viseli, szecessziós stílusban épült 1903-ban Fiume tágabb belvárosának déli részén, a nyilvános strandok közelében. A székházat A HMDK hathatós közbenjárásának köszönhetően Magyarország kormánya vásárolta meg számukra. Itt fogadta az egyesület vezetése Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt szerdán délelőtt, aki először járt a közösségnél, ezért fontosnak tartotta, hogy minél jobban megismerje annak tagjait. A baráti hangulatú találkozón szó volt az egyesület munkájáról és arról, hogy milyen magyarnak lenni Fiumeben.
- Örülünk az államtitkári látogatásnak, hiszen jó érzés tudni azt, hogy ilyen távol az anyaországtól is odafigyelnek ránk. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy végre mi, fiumeiek is otthonra lelhettünk, hiszen előző székházunk nem volt számunkra már megfelelő, és a bérlet is sokba került - mondta Šibalin Klepac Zdenka, a szervezet elnöke.
A találkozón részt vett Jankovics Róbert, az országos HMDK elnöke, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője is. Az Anna-villa a magyar állam tulajdona, viszont a HMDK teljes körű használati jogot kapott, a használati jogokról szóló szerződést Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete írta alá

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA