A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Ünnepi fogadás és magyar tárlatvezetés Zágrábban
MÁÉRT - 2020. október 22., csütörtök 11:46

A zágrábi magyar nagykövetség október 21-én a Klovićevi Dvori Galériában rendezett ünnepi fogadást és magyar nyelvű tárlatvezetést az „Ars et virtus, Horvátország-Magyarország: 800 év közös kulturális öröksége“ című kiállításon. Ünnepi köszöntőt Potápi Árpád János mondott, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az esemény résztvevőit Demcsák Csaba nagykövet köszöntötte, akit Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára követett.
- Ha magyar történelemről beszélünk, nemcsak a magyarság történetéről van szó, hanem mindazoknak a népeknek a történetéről, amelyek egykor közös hazában éltek, Magyarországon éltek és ezt az országot közösen építették. Így a magyar történelem egyben szlovák, román, ruszin történelem, de horvát is, és a horvát történelem egyben magyar história is – mondta beszédében az államtitkár, majd hozzátette: A Kárpát-medencében különösen ez a két nép egymásra támaszkodva, egymást védelmezve, egymást segítve élte túl az elmúlt évszázadokat.
A magyar-horvát kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozva elmondta: „Jó 800 évig volt közös a történelmünk, bár az elmúlt évszázadban mindkét részről voltak olyanok, akik tiltották, elítélték, megvetették, illetve letagadták, a múlt homályába próbálták burkolni ezt a közös történelmet. Azonban nagyon sokan voltak azok is, akik tudták, hogy mindez nem igaz, hiszen a két nép túl sem élte volna az elmúlt évszázadokat, hogyha nem együttesen lép fel Közép-Európában.” Majd így folytatta: ha jövőt fogalmazunk meg, akkor azt a jövőt csak közösen tudjuk elérni és közösen tudjuk úgy alakítani, hogy az a népeink számára pozitív legyen.
- Öröm számunkra az - hangsúlyozta -, hogy Horvátországban a magyar nemzetiségnek erős magyar képviselete van. Büszkék vagyunk arra, hogy a választásokon nagy számban vettek részt a magyarok és legitim kisebbségi parlamenti képviselőt választottak Jankovics Róbert személyében. Csakúgy, mint a magyarországi horvátok esetében, Magyarország is mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarországi horvátok, az elmúlt évszázadokhoz hasonlóan, Magyarországot a hazájuknak érezzék.
A résztvevők ezt követően magyar nyelvű tárlatvezetés keretében megtekintették az „Ars et virtus, Horvátország-Magyarország: 800 év közös kulturális öröksége“ című kiállítást, amelyet Andrej Plenković miniszterelnök fővédnökségével szeptember 24-én Kásler Miklós, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere és Nina Obuljen Koržinek horvát kulturális miniszter közösen nyitottak meg. A tárlat november 22-ig látható Zágrábban.
Az eseményen a horvátországi magyar szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A meghívott vendégek között volt többek között Jankovics Róbert parlamenti képviselő és Pirityiné Szabó Judit, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA