A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A 29 évvel ezelőtti tragikus eseményekre emlékeztek Vukováron
MÁÉRT - 2020. november 20., péntek 11:34

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Vukovári Magyarok Egyesülete a járványügyi előírásokat betartva idén szűk körben emlékezett meg a város védelmében elesett áldozatokról, azok hősies helytállásáról.
 A vukováriak számára a november a város elestére való emlékezés időszaka, minden évben a Duna-parti város ártatlan áldozataira és hős védőire emlékeznek ilyenkor, akik a túlerővel szembeszállva életük árán védték hazájukat, otthonukat.
Nagy árat fizetett Vukovár
A Duna-parti várost 1991. augusztus 26-án zárták körül a szerb csapatok, de csak november 18-án tudták bevenni. A három hónapig tartó ostrom lekötötte az ellenséges erőket, így másutt meg lehetett szervezni a védelmet, úgyhogy az ország belsejébe már nem tudtak behatolni a szerb csapatok. De mindezért Vukovár nagy árat fizetett, több mint másfélezer ember halt meg - köztük 52 horvátországi magyar is -, és még ma is hosszú az eltűntek listája. Az elesett honvédők számára külön temetőt hoztak létre. A fekete és szürke márványból készült egyensírok az emberi kegyetlenség mementójaként sorakoznak a temetőben.
A megemlékezés
A Vukovári Magyarok Egyesülete minden év november 16-án emlékezik meg a város ostromának magyar áldozatairól a helyi emléktemetőben. Az előző évekkel ellentétben a járványhelyzet miatt az idén a megemlékezésre szűkebb körben került sor.
Először Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta Vukovár védőinek a hősiességét és hazaszeretetét, és felolvasta a város ostroma során elesett 52 magyar áldozat nevét. Ezt követően helyezték el emlékkoszorúikat a jelenlévő intézmények, szervezetek képviselői.
A megemlékezésen részt vett többek között Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, Gárdos Béla eszéki magyar konzul, Gyöngyös Zsófia, a zágrábi magyar nagykövetség első beosztottja, Munk Erik, a Bellyei járás elöljáró-helyettes is.
A megemlékezés az ovčarai vesztőhelyen folytatódott, ahol a 197 legyilkolt katona és civil között három magyar nemzetiségű ember is volt.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA