A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra
MÁÉRT - 2020. december 17., csütörtök 12:09

A Hegyalja Ifjúsági Egyesület tagjai minden év decemberében gyertyagyújtást szerveznek a délvidéki vérengzések és a második világháború áldozatainak emlékére. Az idei megemlékezés a járványhelyzet miatt szűkebb körben zajlott.
A horvátországi magyarságot az elmúlt száz évben számos megpróbáltatás érte, melyek közül kétségkívül a második világháború volt a legszörnyűbb. A világégésben több mint ezer horvátországi magyar veszítette életét. A harcmezők által követelt áldozatokon túl sok életet kioltott az átvonuló front és az utána következő, délvidéki vérengzésekként ismert etnikai tisztogatás is.
A Hegyalja Ifjúsági Egyesület, a hozzátartozókkal közösen, már évek óta minden év decemberében megemlékezik az áldozatokról. Az idei helyszíne a Csúza központjában lévő világháborús emléktábla és annak környéke volt, ahol az áldozatok emlékére száz gyertyát gyújtottak. A korábbi években a szomszédos településeken is sort kerítettek ilyen megemlékezésekre.
- Egyesületünk hét évvel ezelőtt szervezett először gyertyagyújtást a délvidéki vérengzések emlékére. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy számos olyan személy is eljön ezekre az alkalmakra, akiknek a hozzátartozója a fronton esett el, ezért úgy döntöttünk, hogy megemlékezésünket minden elesett falubelinek szenteljük, ugyanis a világégés 64 falubeli életét követelte, ami óriási áldozatnak számít egy ilyen kis település esetében - mondta Hordósi Dániel, a szervezet elnöke, aki hozzátette, hogy idén szűk körben szervezték meg az eseményt a járványhelyzetre való tekintettel.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA