A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Szülőföldön magyarul: átutalták a támogatást
MÁÉRT - 2021. január 8., péntek 16:59

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) által működtetett Szülőföldön Magyarul Pályázati Iroda tájékoztatása szerint december 22-én átutalták a 2019-2020-as tanévre meghirdetett Szülőföldön magyarul program anyagi jellegű támogatását.
 
A Bethlen Gábor Alap ebben az évben is megjelentette a Szülőföldön magyarul nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatási pályázatát, amelynek helyi lebonyolítója ezúttal is a HMPF. Pálinkás Krisztián, a horvátországi Szülőföldön Magyarul Pályázati Iroda vezetője elmondta, 2020 egy specifikus év volt, a koronavírus-járvány miatt a pályázatok benyújtási határidejét is meghosszabbították, így április helyett október 30-ig lehetett igényelni a támogatást. Hozzátette, a támogatásra azok a diákok és egyetemi hallgatók pályázhattak, akik a magyar tannyelvű oktatás valamelyik formájában vesznek részt horvátországi oktatási intézményekben, illetve azok a gyerekek, akik magyar óvodába járnak. A nevelési-oktatási támogatások összege 470 kúna, amit december 22-én minden sikeresen pályázónak átutaltak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA