A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Cseke Attila: mától nem használ pecsétet a fejlesztési és közigazgatási minisztérium
MÁÉRT - 2021. január 25., hétfő 14:12

Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter rendeletben szögezte le: az általa vezetett intézmény nem használ az aláírás mellett pecsétet, és az ügyintéző magán- vagy jogiszemélyektől sem kér pecsétet.
Az okmányok hitelességét, jogerősségét a digitális vagy hagyományos aláírás biztosítja. Az előírás a minisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekre is vonatkozik.
A közigazgatási törvénykönyv szerint 2020. január elsejétől csak az alkotmányban felsorolt állami intézmények által elfogadott jogszabályokra, így például a parlament által elfogadott törvényekre vagy a helyi önkormányzat által elfogadott tanácshatározatra kell pecsét is kerüljön. „Mától a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztériummal való kapcsolattartásban is csak ezekre az okmányokra kérhet pecsétet az intézmény. Minden másra, egy egyszerű kérvényre vagy egy szerződésre nem kérhet pecsétet a minisztériumban dolgozó közalkalmazott, és ha mégis megteszi, fegyelmi eljárás indulhat ellene a törvény előírása szerint” – mutatott rá Cseke Attila.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA