A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pro Cultura Subcarpathica
Itthon vagyok… Radnótira emlékezett Kárpátalja magyarsága
Külhoni civil szervezetek - 2014. május 6., kedd 08:36

Kültéri szavalással állított emléket Radnóti Miklós 105. születésnapjának a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet május 5-én Beregszászban.
A civil szervezet felhívása nem talált süket fülekre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy közel 700 személy gyűlt össze a Rákóczi-főiskola előtti téren, hogy közösen szavalja el a magyar patriotizmus egyik legigazabb megnyilvánulását, Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versét.
Radnóti költészetéből, életútjából megtanulhattuk az önzés nélküli tiszta hazaszeretetet – mondta köszöntő beszédében Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke. Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója szerint a megemlékezés a helyi magyar közösség együttes megmozdulása, ahol emléket állítunk a korán árvaságra jutott gyötrődő embernek, a korlátokat feszegető, de mégis klasszikus keretek között alkotó költőnek, a lázadó ifjúnak, a hős szerelmesnek, a hűtlenségben is leghűségesebb férjnek, a hangok, szavak, rímek és versképletek mesterének, a textilipari tervezőnek, a tehetséges bölcsésznek, a kiaknázatlan tanárnak,a világfinak, a karszalaggal megbélyegzett zsidó kereszténynek, a lágerek munkaszolgálatosának, a tarkón lőtt fogolynak, az abdai tömegsír névtelenjének.
A szervezők ezúton szeretnék megköszönni a kárpátaljai magyar oktatási intézményeknek, magánszemélyeknek, hogy csatlakoztak a kezdeményezéshez, mely a „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola társszervezésében valósult meg.

1 csatolt kép
Radnóti Miklós
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA