A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Dályhegyi kultúrotthon: újabb fejlesztésre került sor
MÁÉRT - 2021. február 4., csütörtök 14:18

A programokra szánt anyagi támogatást, melyet a koronajárvány miatt nem tudtak elkölteni, a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület vezetői a rendezvényterem akusztikájának és hangosításának a fejlesztésébe fektették, hogy ezentúl még magasabb színvonalon folytathassák a munkát.
 A dályhegyi kultúrotthon az Erdődi-hegyhát magyarsága megmaradásának egyik záloga. Alapkövét 2008-ban tették le, az építkezés 2011 végén, a HMDK közbenjárásával gyorsult fel. 2013-ban már tető alá került a 200 férőhelyes művelődési ház, amely magyarországi támogatásból, az Erdődi járás, Eszék-Baranya megye és a HMDK segítségével épült. Megnyitójára 2017-ben, a HMDK augusztus 20-i ünnepélye keretében került sor, melyen jelen volt Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is.
2019-ben átadták a művelődési házhoz tartozó új, 60 helyes parkolót is, ezzel megteremtve a nagyszabású rendezvények minden feltételét. A kultúrotthon megnyitóját követően számos fejlesztés, beruházás történt az épületen, elvégezték teljes körű külső és belső tatarozását, szigetelését, berendezték helyiségeit, központi fűtéssel látták el, vagyis minden olyan munkálatot elvégeztek, amelyek révén maradéktalanul használhatóvá vált a kultúrotthon és környéke.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében – melynek horvátországi partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma – Dályhegyen is új játszótér épült a kultúrotthon udvarában, ezzel tovább nőtt a közösségi tér minősége.
 
Hogy a hangzással ezentúl ne legyen gond
Nagy jelentőséggel bír ez az objektum a dályhegyiek és a hegyháti magyarok körében. Itt rendezi meg évről évre a Petőfi Sándor Kultúregyesület legnagyobb programját, a Virágfesztivált, itt gyakorolnak az egyesület tánccsoportjai, ezenkívül bálokra, kultúrműsorokra és számos egyéb összejövetelre kerül sor évente a közösségi épület nagytermében.
Az elmúlt évben a dályhegyi kultúregyesület is passzív üzemmódban működhetett a járvány miatt,
így megmaradt az anyagi támogatás, melyet programjaik megvalósítására kaptak - pályázat útján - a zágrábi Kisebbségi Tanácstól. Az egyesület ezért úgy döntött, befekteti a pénzösszeget.
- Kultúrotthonunk nagytermének egyetlen hiányossága volt, a rossz akusztika, melyen ezúton sikerült javítanunk. Profi céget bíztunk meg, mérnökei az előzetes mérések alapján hangtompító paneleket telepítettek a terem mennyezetére. Magas minőségű hangtechnikával is elláttuk a termet, ezt a munkát ugyancsak szakemberekre bíztuk. Ezek után, azt hiszem, kijelenthetem, hogy kultúrotthonunk az egyik legjobban felszerelt közösségi tér a vidéken – nyilatkozta lapunknak Hugyik Imre, az egyesület elnöke, hozzátéve, elégedettek a fejlesztéssel, melynek költségét meglévő anyagi forrásaik mellett a HMDK támogatásával finanszírozták.
 
A magyar kultúrát a legmagasabb színvonalon ápolni, őrizni
- Komoly fejlesztések történtek az elmúlt évtizedben közösségünk háza táján, elsősorban a magyar és a horvát kormány, a HMDK segítségével. Ma már minden feltétel adott, hogy a lehető legmagasabb színvonalon őrizzük kultúránkat, hagyományainkat, formáljuk az itteni magyar közösséget. Azt hiszem, úgy tudjuk leginkább kifejezni hálánkat, ha tevékenységünket a jövőben még inkább e magas nívón tudjuk tartani – mondta Hugyik Imre.
Újraindítják a tamburazenekart
Ami a hagyományőrzést illeti, elmondta, hogy a kultúregyesület keretében újraindítják a tamburazenekart. Az együttes feladata lesz, hogy kísérje tánccsoportjaikat, így ezentúl élő zenére táncolhatnak a színpadon, de a próbákat is közösen tartanák majd. Különálló repertoár létrehozása is céljuk a tamburazenekar alapításával, hogy saját produkcióval is közönség elé állhassanak.
- Szeretnénk, ha a fiatalok még nagyobb örömmel vennék ki a részüket a munkából – mondta az egyesületvezető, hozzátéve, ehhez megkapták a kellő motivációt, büszkék az új kultúrotthonra, a parkolóra, a játszótérre, az udvarukra. Fejleszteni- és javítanivalóból sosem lesz hiány, mondta végezetül, de, hála istennek, ötletekben és lelkesedésben sem szenvednek hiányt. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA