A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Az ójankováci magyarokkal tárgyalt Jankovics Róbert
MÁÉRT - 2021. február 11., csütörtök 17:21

Az ójankováci magyarokkal tárgyalt hétfőn parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert. A megbeszélésen szó volt az közösség aktuális helyzetéről és jövőbeli terveiről is.
Ójankovácon egy igen aktív magyar közösség él, melynek tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy ápolják hagyományaikat, szokásaikat. Ehhez kiváló helyszínt biztosít a HMDK tulajdonában lévő Magyarok Otthona, ahol gyakran találkoznak és különböző rendezvényeket is tető alá hoznak.
A tavalyi évben a HMDK az ingatlant kívül és belül is felújíttatta. A falusi ház régi, elavult nyílászárói helyére új, korszerű ablakok és ajtók kerültek, valamint a folyosó mennyezete is megszépült. A hagyományos homlokzatú ház új külsőt is kapott, és valóságos éke lett a településnek.
Az épület ad otthont a 2007-ben alakult Ójánkováci Hagyományőrző Egyesületnek is, melynek legfontosabb céljai közé tartozik az anyanyelv, a magyar kultúra és néphagyományok ápolása, illetve a fiatalok magyar nemzeti öntudatra való nevelése is. Az egyesület tagjai székhelyükön fogadták hétfőn délután parlamenti képviselőnket, Jankovics Róbertet, akivel megvitatták az aktuális helyzetüket. A találkozón szó volt többek között a Magyarok Otthona felújításának következő fázisáról, melynek keretében rendbe hozzák majd az udvart és az épület gázfűtés-rendszerét is fejlesztik, valamint az idei évre tervezett különböző rendezvényekről is tárgyaltak. A baráti hangulatban zajlott megbeszélésről Jankovics Róbert lapunknak az alábbiakat nyilatkozta:
- A HMDK mindig is nagy figyelmet szentelt a szórványközösségeknek, hiszen számunkra minden horvátországi magyar számít, éljen az ország bármely pontján. Erre talán az egyik legjobb példa az ójankováci magyar közösség, melynek képviselőivel nagyon jó viszonyt ápolunk. A hétfői megbeszélésen alaposan átbeszéltük az őket foglalkoztató aktualitásokat és a közösség idei évre szóló terveit, melyek közül az udvar teljeskörű rekonstrukciója igényli a legtöbb munkát, ennek megvalósítását a HMDK nagymértékben segíteni fogja.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA