A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Mens Sana Alapítvány: Életmentő kórházi fejlesztésben vállal szerepet a Székelyföldi Jégkorong Akadémia
MÁÉRT - 2021. február 20., szombat 22:10

A magyar kormány a határon túli egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére is figyelmet fordít. Ennek részeként a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház számára ítélt meg egy hatalmas jelentőségű támogatást, amely egy intervencionális kardiológiai központ létrehozását célozza. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány a közvetítő intézmény szerepét kapta.
2020 májusában a koronavírus-járvány kitörésekor már egyszer sikerült hatékony segítséget nyújtani a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak. Akkor a marosszentgyörgyi jégpályára szánt konténereket bocsátottuk ideiglenesen az egészségügyi intézmény rendelkezésére. Most az akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány egyfajta közvetítő szerepet vállalt magára annak érdekében, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szolgáltatási köre bővülhessen.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke közbenjárásának köszönhetően a magyar kormány anyagi támogatást nyújt egy intervencionális kardiológiai központ berendezésére. Az elmúlt évek munkájának elismeréseként a megítélt magyar állami támogatást a Mens Sana Alapítvány kezeli. A rendelkezésünkre bocsátott forrásokból megvásárolt felszerelések az alapítvány tulajdonát képezik, de a kórház használatában állnak majd.
A magyar kormány mostani segítsége hatalmas jelentőséggel bír Csík-térség, Hargita megye és egész Székelyföld lakossága számára, ugyanis olyan életmentő kardiológiai beavatkozások válnak hamarosan elérhetővé, amelyekért korábban távoli egyetemi központokig kellett utazni.
A kórház jó ideje készül, hogy fejlessze a kardiológiai osztályát. Számos szakember már végzett, vagy jelenleg is végez olyan célirányos továbbképzést, amely szükséges az intervencionális kardiológiai központ működéséhez. A magyar kormány, a Mens Sana Alapítvány és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház összefogásának köszönhetően pedig a szükséges berendezések is az orvosok és a páciensek rendelkezésére fognak állni.
Konrád Judit, a kórház menedzsere elismerését fejezte ki, hogy a többszereplős közös törekvés eredményt hozott.
"Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hisz rég dolgozunk már azért, hogy a székelyföldi betegek számára helyben megteremthessük az intervencionális kardiológiai ellátás lehetőségét, és ne kelljen például a szívinfarktust szenvedett beteget órákat utaztatni egy intervencionális központba. Közegészségügyi szempontból nagyon nagy dolog ez a térségben lakóknak, évek óta küszködünk érte, többször voltunk már egy karnyújtásnyira a megvalósulástól, de eddig mindig visszacsúsztunk. Ez igazi siker. Köszönjük a magyar kormány támogatását és a Mens Sana Alapítvány segítségét, azt, hogy felkarolta a központ létrehozását. Köszönjük Hargita Megye Tanácsának, számos helybeli és anyaországi szakembernek, hogy szorgalmazták, segítették a tervezést, és mellénk álltak ebben az ügyben. Most ismét nagy munka következik, el kell indítani a lehető legrövidebb időn belül a központot” – nyilatkozta Konrád Judit.
Dr. Balogh Csaba István kardiológus főorvos, a kardiológiai osztály vezetője a központ szakmai jelentőségére hívta fel a figyelmet.
“Évente átlagosan hatszáz beteget küldünk tovább egyetemi központokba sürgős intervencionális kardiológiai ellátásra. Ez a szám jól mutatja, mennyire nélkülözhetetlen egy ilyen csíkszeredai központ beindítása. Humán erőforrás tekintetében készen állunk a munkára: egy kardiológusunk már elvégezte a beültethető készülékek terén a továbbképzést, két másik kollégánk pedig a szívkoszorúér beavatkozások terén képezi tovább magát, és májusban végez. A székelyföldi betegek számára kiemelkedő fontosságú ez a beruházás, amelyre most támogatást kaptunk” – összegezte a főorvos.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia önmeghatározása értelmében a rendelkezésére álló lehetőségek kihasználásával a sportképzésen kívül a társadalmi szerepvállalást is feladatának tekinti. Hétről hétre dolgozunk azon, hogy a sport, a rendszeres testmozgás népszerűsítésével csökkentsük a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Bízunk benne, hogy mostantól a megelőzés mellett a betegségek kezelésében is segítségére tudunk lenni a székelyföldi társadalomnak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA