A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen
MÁÉRT - 2021. március 3., szerda 18:32

„A Székely Szabadság Napjára készülünk azzal a gondolattal, hogy valóra vált a jelmondat, amelyet a Székely Nemzeti Tanács 2012-ben zászlajára tűzött: Székelyföldért megmozgattuk Európát! Egymillió négyszázezer támogató aláírás gyűlt össze az Európai Unió minden országából úgy, hogy tíz országban sikerült teljesíteni az aláírás-számok alsó küszöbét" – ezzel kezdődik az SZNT mai közleménye, amelyből megtudható: 2021. március 10-én 17 órától egyházi megemlékezésre kerül sor a sepsiszentgyörgyi turulszobornál. Igét hirdetnek a történelmi magyar egyházak lelkészei, fellép a Kónya Ádám Művelődési Ház férfikórusa, meghívott szónok Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A szervezet sepsiszentgyörgyi székházában 19 órától átadják a Háromszék napilapnak az idei Gábor Áron-díjat. Az ünnepséget a szervezők élőben közvetítik az SZNT Facebook-oldalán. Marosvásárhelyen ugyanaznap 11 órától, a Bethlen Gábor-szobor mellett nyílik meg a korábbi megemlékezéseket felidéző fotókiállítás. A szabadtéri tárlat négy napig lesz megtekinthető.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA