A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely autonómia: „A közösség hite biztosítéka a sikernek”
MÁÉRT - 2021. november 1., hétfő 19:22

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozatot adott ki ma, november 1-jén Marosvásárhelyen, leszögezve: 2021. október 31-én a Székelyföld Autonómiájának Napján, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések ellenére számtalan székelyföldi településen lobbantak fel a lármafák. 
„Köszönjük a Székely Nemzeti Tanács nevében az önkormányzatoknak, helyi gyülekezeteknek, önkénteseknek, akik őrtüzet gyújtottak Marosvásárhelyen, Makfalván, Sepsiszentgyörgyön, Nyárádremetén, Szentdemeteren, Farkaslakán, Alsóboldogfalván, Vargyason, Székelykeresztúron, Égén, Siklódon, Zetelakán, Baróton, Készdiszentléleken és más településeken, ahonnan még nem kaptunk visszajelzést” – fogalmaz az SZNT elnöke, hozzátéve: hasonlóan köszönet illeti a szolidaritási lángok meggyújtóit Magyarországon és Felvideken: Budapesten, Debrecenben, Budafokon, XVIII. Kerületben, Tiszalúcon, Budaörsön, Pomázon, Nagydémen, Szegeden, Tápiósülyén, Ballószögön, Tevelen, Balatöngyörökön, Székesfehérváron, Letkésen, Balatonszentgyörgyön, Csepelen, Kétpón, Pilisszántón, Cegléden, Dunakeszin, illetve Péterfalán és Gömörön. „A felsorolás nem teljes, de világosan jelzi azt, hogy milyen erős visszhangja van a székely autonómiatörekvésnek a Kárpát-medencében” – összegzett Izsák Balázs, majd emlékeztetett: ez az ünnep olyan megemlékezés Székelyföldön, mint önálló államokban az államalapítás vagy az alkotmány ünnepe. A terület egészét érinti, és minden értéket megjelöl, amit az érintett föld és közösség adott a világnak.
A továbbiakban az SZNT elnöke kijelentette: „Készülünk március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára, amikor kifejezetten a székelyek szabadságvágyáról, szabadságküzdelméről emlékezünk, de mindkét alkalommal kifejezzük a közösség igényét Székelyföld területi autonómiája iránt. Székelyföld Autonómiájának Napján, de azt követően is a résztvevők lelkesedése, imája ad energiát, hogy közös erővel vigyük tovább Székelyföld autonómiaküzdelmét, a nemzeti régiók elismertetéséért elindított polgári kezdeményezést. A kollektív akarat, a közösség hite a legfontosabb biztosítéka a sikernek.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA