A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Az Economica Hungarica Alapítvány újabb sikeres pályázókkal kötött szerződést
MÁÉRT - 2021. november 22., hétfő 10:34

A HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája mentén a magyar kormány idén is segíti a horvátországi magyarságot. A program keretében múlt héten ismét szerződéskötésekre kerülhetett sor, a földet vásárló gazdákkal és házat vásárló fiatalokkal.
Az Economica Hungarica Alapítvány (EHA) a múlt héten három olyan sikeres pályázóval kötött szerződést, akik jelentkeztek az alapítvány ház- és termőföldvásárlási pályázatának második körére. Két család a falusi házvásárlási pályázatnak köszönhetően tudja hamarosan megvásárolni első saját otthonát. Az egyik fiatal házaspár hamarosan Szentlászlón lelhet új otthonra, míg a másik a Belovár-Bilogora megyei Kispiszanicán vásárol házat. A támogatás intenzitása nettó 75 százalék, amit az alapítvány néhány héten belül folyósít a kedvezményezetteknek. Ugyanakkor egy mezőgazdasági földvásárlást támogató szerződés aláírására is sor került. A sikeres pályázó a szlavóniai Marinci település határában tudja bővíteni gazdaságát.
- Örülünk, hogy ma a mezőgazdasági föld- és falusiház-vásárlást támogató pályázatunk újabb nyertes pályázóival tudtunk szerződést kötni. Külön öröm, hogy először sikerült egy Belovár-Bilogora megyei családot is támogatni az otthonteremtésben, ezzel is hozzá tudtunk járulni a szülőföldön való boldogulásukhoz – mondta Palizs-Tóth Hajnalka, az EHA igazgatója.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA