A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Évi közgyűlés a fiumei magyaroknál
MÁÉRT - 2022. április 15., péntek 14:39

Éves közgyűlést tartott a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesülete, ahol értékelték az elmúlt időszak programjait és beszámoltak a jövőbeli tervekről.
 
A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesülete az egyik legrégebb óta működő alapszervezet. Két éve sikerült saját székházba költözniük, a szecessziós stílusban épült, impozáns Anna-villa ad otthont az egyesület programjainak, így a közgyűlésüket is itt tartották. Az évi rendes közgyűlésen beszámoló hangzott el a 2021-es programokról, valamint egyeztettek az előttük álló feladatokról.
Heti szinten találkoznak
A fiumei magyarok két aktív szakcsoportot működtetnek, az egyik a festőkör, a másik pedig az irodalmi-drámacsoport, amelynek a tagjai heti rendszerességgel találkoznak az egyesület székhelyén. Az irodalmi csoport keretei között játszóház működik a gyerekek számára. Az éves rendes közgyűlésen a beszámolókat követően a közeljövő programjairól is beszéltek.
- Jelenleg nagy lelkesedéssel készülünk egy kirándulásra, amelynek keretében kiállítási anyagokat viszünk a vinkovcei és a dályhegyi magyarokhoz. Ezeket az eseményeket mindig nagyon várjuk, hiszen fontos, hogy ápoljuk a barátságot más magyar egyesületekkel is, és megosszuk egymással a tapasztalatainkat. Ezenkívül hamarosan sort kerítünk a megyében élő kisebbségek költészeti fesztiváljára, ami egy sokéves hagyománya az egyesületünknek, és amelyre a járványügyi korlátozások miatt az elmúlt két évben sajnos nem kerülhetett sor. Idén ezt mindenképp folytatni kívánjuk – mondta el lapunknak Šibalin Klepac Zdenka, a szervezet elnöke.
Folytatják továbbá a magyar népmesék horvátra fordítását és kiadását is. A közgyűlésen felmerült az igény arra is, hogy az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünkön magyar nyelvű szentmisét hallhassanak az egyesületi tagok, amit mindenképpen szeretnének megvalósítani.
A közgyűlésen részt vett Jankovics Róbert, a HMDK elnöke is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA