A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A horvátországi magyarság körében is szerveztek gyűjtőakciót a kárpátaljaiak megsegítésére
MÁÉRT - 2022. április 29., péntek 14:48

Az ukrajnai háború a kárpátaljai magyar közösséget sem kíméli. Romokban az ország gazdasága, a létfeltételek katasztrofálisak, és a magyarok között is van halálos áldozat. A horvátországi magyarok is összefogtak a segítség érdekében. Közösségünk aggódva és együttérzéssel figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket. Át tudjuk érezni a kárpátaljaiak helyzetét, hiszen még elevenen él bennünk a szerb agresszió emléke, nyomait több generáció is magán fogja viselni.
Az orosz-ukrán háború hírére a horvátországi magyarok is összefogtak a segítség érdekében.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a HMDK Gazdaköre, valamint a horvátországi magyar református gyülekezetek is pénzt gyűjtöttek.
A HMDK Gazdaköre nem sokkal a háború kitörése után, februárban meghirdette gyűjtőakcióját, tudtuk meg Szabó Attilától, gazdaszervezetünk elnökétől. Az egyesületük tagjai és más magánszemélyek adományainak köszönhetően gyűlt pénzadományból vásárolt árucikkeket (élelmiszerek, tisztálkodási szerek, stb.) április 26-án, kedden vitték el a magyar-ukrán határ innenső oldalára, ahol a kárpátaljai magyar gazdaszervezet tagjai vették át a támogatást. A segítséget azok között osztják majd szét, akik a leginkább rászorulnak.  
Egyházi segítség is érkezett Kárpátaljára
 A Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház (HRKKE) országos gyűjtést hirdetett, amelyhez az összes gyülekezet csatlakozott. Száraz élelmiszert, tisztálkodási eszközöket, egészségügyi csomagokat is gyűjtöttek, valamint vetőmagokat is küldtek Kárpátaljára, hiszen a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Szenn Péter püspök múltkori látogatása alkalmával említette, hogy erre nagy szükségük lesz.
- Közel 30 ezer kúnát sikerült összegyűjteni. Az első adag adományt a múlt héten már el is szállítottuk Debrecenbe, az ottani református egyházközség népkonyhájába, aminek a terheltsége megsokszorozódott. Szolgálatukat ennek köszönhetően is folytatni tudják Isten dicsőségére. A szóban forgó egyházközség támogatja azokat a helyi családokat is, amelyek menekülteket fogadtak be – mondta Szenn Péter, a HRKKE püspöke, akit felkértek szolgálatra a helyi egyházközségben, valamint menekült családokhoz is ellátogatott.


A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége is csatlakozott a magyar kormány Híd Kárpátaljáért humanitárius segélyakciójához, amelynek keretében folyamatosan gyűjt adományt. Az eddig befolyt összeget már átutalták a központi segélyprogramba, de továbbra is várják az adományokat. Mindannyiunk nemzeti összefogása nem elhanyagolható módon segíthet a leginkább rászorultakon.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA