A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A Tordincei járás díszpolgárává avatták Jankovics Róbertet, a HMDK elnökét
MÁÉRT - 2022. május 27., péntek 12:53

A Tordincei járási napok zárásaként a közigazgatási egység képviselő-testületi ülésen ünnepélyes keretek között kivételes támogatásáért díszpolgárrá avatták Jankovics Róbertet, a HMDK elnökét.
Programsorozattal ünnepelték a Tordincei járás napját, a rendezvényt szombaton zárták a járási tanács díszülésével. A Davor Adžić elöljáró és Cserepes Zoltán elöljáró-helyettes vezette járásban az elmúlt év eredményeiről szóltak, valamint ismertették a terveket. Az eredményeket bemutató videofelvételeken látható volt a teljesen felújított kórógyi kultúrotthon is. De már épül a kórógyi óvoda, és hamarosan elkészül a tordincei óvodaépület projektdokumentációja is.
Az ülésen a járási képviselő-testület több személyt is kitüntetett, valamint a Tordincei járás díszpolgárává avatta Jankovics Róbert HMDK-elnököt, akinek jelentős támogatást köszönhetnek.
A méltatásban elhangzott, hogy az épülő kórógyi óvodán és a pazar kultúrotthonon kívül közreműködött a helyi katolikus templom tetőszerkezetének a felújításában is, a tűzoltóotthon helyiségeinek és udvarának rendbetételében, de abban is segített, hogy a helyi általános iskola diákjai ingyen étkezhessenek. Hozzájárulása jelentős fejlődést eredményezett az egész járás számára, amit a vezetőség egy díszpolgári címmel kívánt meghálálni.
Köszöntőbeszédében Damir Dekanić, Vukovár-Szerém megye zsupánja elismerését fejezte ki a vezetésnek a dinamikus fejlesztésekért, és természetesen gratulált a kitüntetett személyeknek. Jankovics Róbert köszönetet mondott a járási vezetésnek a megtisztelő címért, és kijelentette, hogy ami őt illeti, az intenzív együttműködés a jövőben is folytatódni fog.
Az ülésen részt vett Fuzik János, Magyarország eszéki főkonzulja, Domagoj Hajduković parlamenti képviselő, Božo Galić, Vukovár-Szerém megye korábbi zsupánja és több környező járási elöljáró is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA