A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Nyári gyerektábor a csúzai Kossuth-házban
MÁÉRT - 2022. június 24., péntek 13:12

Hétvégén tartotta meg háromnapos nyári gyerektáborát a laskói Deák Ferenc Civil Központ és a vörösmarti József Attila Kultúregyesület.
A Szeretem Baranyát! Elnevezésű nyári gyermektábor témája a honfoglalás volt, keretében elsősorban népművészeti és honismereti foglalkozásokat tartottak. A kézműves foglalkozásokat magyarországi szakemberek vezették, Vargyas Ildikó és csapata a baranyai népművészeti technikáival ismertette meg a résztvevőket – a gyerekek kipróbálhatták magukat többek között a vesszőfonásban és a gyöngyfűzésben, a néptáncot Böjtös Denisz, a népzenét pedig Horváth Pécsi Mária tanította nekik. Ezenkívül sportolásra és egyéb tevékenységek gyakorlására és játékokra is volt lehetőségük a résztvevőknek.
A gyerekek alkotásaiból az utolsó napon kiállítást rendeztek, amelyet a gyerekek szülei tekintettek meg. A tábort Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk is meglátogatta, aki támogatása felől biztosította a szervezőket.
A program főszervezője a laskói Deák Ferenc Civil Központ volt. Az egyesület vezetője, Tokai István lapunknak nyilatkozva elmondta, idén ez volt az első táboruk, melyre a hegyaljai településekről várták a magyar ajkú gyerekeket, míg az őszit az alfalusi fiatalok számára rendezik majd meg. A tábort a csúzai Kossuth-házban tartották meg, Tokai ezúton is köszöni a lehetőséget a házigazdáknak. A programot ezenkívül a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta. 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA