A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Tájékoztató a jövő heti székely zarándokút előtt
MÁÉRT - 2022. szeptember 15., csütörtök 20:12

A Székely Nemzeti Tanács mai közleményében így fogalmaz: „Augusztus 31-én tájékoztattuk a közvéleményt, hogy szeptember 19-én és 20-án végigjárjuk azt az utat, amelyet 2013. október 25–27. között Márton Zoltán, néhai makfalvi polgármester vezetésével megtettek a makfalvi székelyek szekerekkel, mozgósítva az országutaktól távol levő falvak lakóit a Székelyek Nagy Menetelésére.
Most, tíz évvel a nevezetes szekeres út után, az újabb zarándoklat célja hasonló. Igaz, nem szekérrel, hanem terepjáró autókkal fogjuk végigjárni ugyanazokat a falvakat, hogy tájékozódjunk, meghallgassuk az embereket, hogy mi változott az utóbbi évtizedben. Mindez információgyűjtés is a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés folytatásához. A statisztikai adatokon túl személyes élményekkel az érintett régióban élő emberek élettapasztalataival akarjuk megerősíteni a kezdeményezést.
Emlékeztetünk arra, hogy fent említett polgári kezdeményezéshez leadott, több mint 1,2 millió érvényes aláírás kötelezettséget ró ránk, hogy a kezdeményezést sikeressé tegyük, és saját tapasztalatainkon keresztül tájékozódjunk Székelyföld társadalmi, kulturális, gazdasági és demográfiai helyzetéről.
Szeptember 19-én, hétfő reggel 9 órakor indulunk Makfalva (Maros megye) polgármesteri hivatala elől, hogy két nap alatt megtegyük a következő utat: Makfalva, Szolokma, Küsmöd, Etéd, Firtosmartonos, Tordátfalva, Tarcsafalva, Kobátfalva, Székelyszentmihály, Nyikómalomfalva, Székelyszentlélek, Szejke, Székelyudvarhely, Felsőboldogfalva, Árvátfalva, Patakfalva, Kénos, Homoródszentmárton, Recsenyéd, Homródszentpál, Oklánd, Vargyas, Olasztelek, Barót, Bibarcfalva, Nagybacon, Szárazajta, Zalánpatak, Bencefalva, Zalán, Sepsibodok, Étfalvazoltán, Gidófalva, Angyalos, Réty, hogy végül megérkezzünk az út záró pontjához, Sepsiszentgyörgyre, ahol sajtótájékoztatót is fogunk tartani.”
Az SZNT közleménye így zárul: „Ennek az útnak célja az is, hogy felhívja a figyelmet a főutaktól távol eső székely falvak hátrányos gazdasági helyzetére, népességfogyására és arra a közös feladatra, hogy érdekükben hatékonyan kell cselekedni.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA