A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pro Cultura Subcarpathica
III. KurucFeszt Péterfalván
Külhoni civil szervezetek - 2014. július 15., kedd 09:51

Ismét felhangzott a tárogató Tiszapéterfalván. Július 13-án harmadik alkalommal rendeztek KurucFesztet a helyi vidámparkban.
A kuruc kornak emléket állító hagyományőrző fesztiválra több mint ötezren voltak kíváncsiak. A már jól ismert hívogató dallamot követően Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet igazgatója, az esemény háziasszonya nyitotta meg a rendezvényt. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének elmondása szerint a vészterhes időkben is fontosnak tartja az esemény megtartását, hogy legyen jövő- és biztonságérzete a helyi fiataloknak, érezzék és tudják, hogy van jövőjük itt, Kárpátalján. A KurucFeszt fontosságát és egyediségét hangsúlyozta köszöntő beszédében Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.
A fesztviál idén összekapcsolódott a XIX. Kárpátaljai népzenei, néptánc és kézműves tábor zárókoncertjével, továbbá itt került sor a Pál István „Szalonna", a Magyarság Háza és a PCS szervezésében megvalósuló népzenei és néptánc mesterkurzus oklevélátadására. Az öt hónapig tartó képzés résztvevői záróműsorral búcsúztatták a kurzust és fokozták a fesztivál hangulatát.
Kárpátalja néptánccsoportjai és néptáncosai koraestig váltották egymást a színpadon. A teljesség igénye nélkül, a sokszínűség jegyében olyan együttesek léptek fel, mint az ungvári Csüllő néptáncegyüttes, a turjaremetei Turjanszka Dolina, a munkácsi Rusznaki vagy a Csipkés Együttes.
A helyszínen színes programok várták az ide érkezőket: kézműves foglalkozások, ízek és szolgáltatások utcája, borkóstolás, lovaglás. A kicsiket ugrálóvár, óriáscsúszda, céllövölde és vidámparki attrakciók fogadták. A fesztiválon adománygyűjtés indult a keleten harcoló katonák megsegítésére.
A rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének társszervezésében valósult meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA