A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Lakiteleki tánctábor gyerekeknek, továbbképzés pedagógusoknak
MÁÉRT - 2014. július 22., kedd 14:33

A Laskói Általános Iskola népi  tánccsoportja egy egyhetes tánctáborban vett részt a Lakiteleki  Népfőiskolán. A diákok együtt utaztak a Horvátországi Magyar Pedagógusok  Fórumának tagjaival, akiknek ugyancsak a Népfőiskolán egy tartalmas  továbbképzésben volt részük. Lezsák Sándor magyar költő, tanár, politikus, az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke tavaly ősszel kétnapos hivatalos látogatást tett Horvátországban, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének a meghívására. A politikus akkor önkormányzati vezetőkkel és a magyar szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélést. Többek között ellátogatott a Laskói Általános Iskolába is, ahol egy tánctáborozási lehetőséget is felkínált a Lakiteleki Népfőiskolán, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának elnökével folytatott megbeszélésen pedig képzési programra invitálta meg a szakmai szervezet tagjait.
A meghívásnak eleget téve utaztak el a Kecskeméthez közeli Lakitelekre múlt pénteken a laskói diákok és a padagógusfórum tagjai.
Csapó Nándor, a Fórum elnöke az egyhetes lakiteleki képzést követően elmondta, hogy köszönettel tartoznak a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola alapítójának, Lezsák Sándor úrnak a meghívásért és a lehetőségért, mert egy igazán tartalmas és értékes hetet tölthettek el ott.
- Az előadások két fő témát érintettek: a tehetséggondozást és az osztályfőnöki munkát. Így többek között a tehetséggondozás elméleti alapjairól, metodikájáról és fejlesztésének lehetőségeiről hallottunk. Ezenkívül különböző programok is színesítették lakiteleki tartózkodásunkat: Lezsák Levente kaszkadőr bemutatója, kecskeméti városnézés, a Muzsikás Együttes koncertje – mondta Csapó Nándor, aki hozzátette azt is, hogy a képzés kiváló alkalom volt a magyarországi kapcsolatok további mélyítésre, a pedagógusoknak pedig egy jó csapatépítő munkára, a Fórum vezetőségének pedig ötleteket adott új programok és tevékenységek bevezetésére is.
A pedagógusfórum tagjai a Népfőiskola munkájába, tevékenységeibe is betekintést nyerhettek, a különböző programokon pedig együtt vettek rész a laskói diákokkal.
Ognjenović Kettős Zsuzsanna, a laskói diákok vezetője elmondta, a napi több órás komoly gyakorlással a gyerekek egy új koreográfiát is betanultak, így a tábor végén egy kis műsort is adtak a Népfőiskolán. A gyerekeknek kézműves foglalkozást, városnézést és strandolást is biztosítottak, ami még érdekesebbé tette számukra a Lakiteleken eltöltött hetet.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA