A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Teljesítménytúra a saját határaidhoz
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. szeptember 2., kedd 17:38

Dunaszerdahely/Limpak (Limbach). Augusztus 29-31. között rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Vascserkész 2014 elnevezésű teljesítménytúrát a Kis-Kárpátokban. A Bazini járásban található Limbak szép, de gyakran komoly erőnlétet igénylő tájait járták be a cserkészek 24 óra alatt.
A Vascserkész egy váltó jellegű verseny, több évfolyamát rendezte már meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, utoljára 2005-ben. A hattagú csapatoknak 24 órájuk van arra, hogy teljesítsék az 50 kilométeres távot 10 kilós hátizsákkal a hátukon, amelybe a víz és az étel nem számítódik bele. A teljes távon különböző versenyszámok vannak, amelyeket a csapat egy-egy tagja külön teljesít: 47 kilométer kerékpározás, 2 kilométer futás, 1 kilométer kajakozás, 800 méter úszás, célba lövés 20 méterről.
A 2014-es Vascserkészen 13 versenycsapat indult. Az első helyet a szepsi 12. számú Bercsényi Miklós cserkészcsapat versenycsapata szerezte meg, közel 17 óra alatt teljesítették a távot a feladatokkal együtt. A legjobb úszó címet Tarics Árpád kapta, legjobb célba lövő Nagy Csaba, a legjobb kajakozó Vörös Csaba lett (mindhárman Komáromból), a leggyorsabb futó címet a szepsi Balázs Attila kapta, a kerékpározók közül pedig Andrejka Gábor bizonyult a legkiválóbbnak.
„Szerettük volna újraéleszteni ezt a rendezvényt, mivel úgy gondoltuk, ezzel megszólíthatjuk a keményebb fizikai kihívások kedvelőit. A Vascserkész egy lehetőség, ahol az ember megismerheti a saját szellemi és fizikai képességeit, saját határait és tűrőképességét” – mondta Oroš László, a 11. számú Szent Imre cserkészcsapat (Egyházfa-Hegysúr) segédtisztje, a rendezvény főszervezője.
A cserkészeknek sajnos nem volt zavartalan a hétvégéjük, a közeli településről ittas szlovák fiatalok jöttek a táborhelyre, megrongálták azt, valamint a résztvevők személyautóit, magyarellenes és vulgáris kifejezéseket festettek a járdára, sziklákra. A rendőrség csak harmadszori hívásra ment ki a táborhelyre, jegyzőkönyvet sem vettek fel az esetről.
 
szmcs-p

4 csatolt kép
Magyarellenes 1Vascserkész 2Vascserkész 1Magyarellenes 2
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA