A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kovács Péter: az autonómia nem Izsák Balázsé, hanem a székelyföldi embereké
MÁÉRT - 2014. szeptember 17., szerda 16:27

"Amikor Izsák Balázs, az SZNT elnöke az autonómia kapcsán az RMDSZ-t bírálja, rossz célpontra lő, ugyanis a célpont a román társadalom, a román pártok, politikusok mentalitása kell hogy legyen. Nem az RMDSZ-t kell legyőzni, amikor autonómia-törekvésekről beszélünk, hanem közösen, mindannyian azt a zsigerből eredő elutasítást kell lépésről lépésre lebontanunk, amely ebben a pillanatban a román közösség részéről érzékelhető” – nyilatkozta ma délután Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, az SZNT elnökének mai kijelentésére reagálva.

A főtitkár elmondta, az RMDSZ autonómia-tervezetének kidolgozásában a dél-tiroli modellt vette alapul, mert bebizonyosodott, hogy ez egyértelműen működik, több szempontból is: "Gazdasági fejlődéshez vezetett, így Dél-Tirol gazdaságilag Olaszország legjobban teljesítő régiója lett. Ugyanakkor a törvénykezés megnyugtatóan kezelte az ott élő kisebbség helyzetét. Nagyon fontos a mi autonómia-tervezetünkben is, hogy a magyar közösség jogos követelései mellett, a román közösség számára is megoldásokat nyújt” – hangsúlyozta.
 
Kovács Péter kijelentett: az autonómia nem Izsák Balázsé, hanem a Székelyföldön élő magyar és román helyi közösségé. Az SZNT elnöke nem kell féltékeny legyen akkor, amikor rajta kívül valaki más – ez esetben az RMDSZ – papírra vet egy törvénytervezetet, és konkrét lépéseket tesz annak érdekében, hogy ez a tervezet a parlament asztalára kerüljön.
 
"Izsák Balázs nem a törvénykezdeményezést, hanem az RMDSZ-t, annak szövetségi elnökét, államelnök-jelöltjét bírálja. Ezt én úgy értelmezem, hogy a Szövetség autonómia-tervezetével kapcsolatban nincs kifogásolnivalója” – szögezte le a főtitkár.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA