A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kulturális folyóiratok és előadóművészek kapnak támogatást – Kelemen Hunor kulturális miniszter a kormány költségvetés-kiegészítéséről
MÁÉRT - 2014. október 1., szerda 17:54

„Újabb összeggel egészítették ki a Kulturális Minisztérium költségvetését. A kormány által jóváhagyott összeget kulturális és irodalmi folyóiratok támogatására fordítjuk, illetve megemeljük azt az érdemjuttatást, amelyben számos romániai előadóművész részesül, akiktől válságintézkedésként megvonták ezt a törvény szavatolta összeget. Ezt szeretnénk a közeljövőben kiterjeszteni más alkotói kategóriákra is” – jelentette ki Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter azt követően, hogy a kormány tegnapi ülésén jóváhagyta a minisztériumok költségvetésének idei második kiegészítését.

A Kulturális Minisztérium költségvetése ezúttal több mint 3 millió lejjel egészült ki, amelynek egy részét a tárca kulturális és az irodalmi folyóiratok finanszírozására költ. Kelemen Hunor szerint az államnak kötelessége hangsúlyosan támogatni ezeket a folyóiratokat, hiszen a szabadpiaci verseny akár a megszűnésükhöz is vezethet.
 
A kulturális miniszter szerint az is jó jel, hogy a kultúra területén tevékenykedők egy része visszakapta azokat a juttatásokat, amelyeket korábban megvontak tőlük. A tervek között szerepel az is, hogy a jövőben ennek az intézkedésnek más alkotókra való kiterjesztését is javasolja a szaktárca.
 
Idén több ízben került sor a szaktárca költségvetésének kiegészítésére, korábban Kelemen Hunor miniszter az ország több fontos nemzetközi kulturális rendezvényének támogatását kérte, hiszen a tárcához való visszatértekor ezekre az eseményekre nem volt elkülönített pénzalap. Akkor a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivál is jelentős összegű támogatást kapott.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA