A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Új társadalmi szerződés kell életünk öt fontos területén – Kelemen Hunor politikai megállapodást szorgalmaz az ország jövője érdekében
MÁÉRT - 2014. október 23., csütörtök 10:55

„Az embereket leginkább foglalkoztató területeken hosszú távú stratégiai megállapodásra, új társadalmi szerződésre van szükség ahhoz, hogy a jövő kiszámítható legyen Romániában. Az oktatás, az egészségügy, a nagy infrastrukturális beruházások, a mezőgazdaság és a kisebbségi jogok terén széleskörű politikai megegyezés kell, amely 15-20 évre függetleníti a miniszter személyétől azokat a fontos intézkedéseket, amelyek szükségesek a hazai jóléti társadalom megalapozásához” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, az RMDSZ államelnök-jelöltje a tízedik, egyben utolsó pódiumbeszélgetésén, amelyet a Szilágyságban szerveztek meg Zilahi magyar hangok címmel október 22-én, szerdán. A szövetségi elnök beszélgetőpartnere Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Bogdán Zsolt református esperes és Nagy Endre rádiós műsorvezető volt.
Kelemen Hunor szerint az új alkotmány elfogadása mellett ez, az öt területre kiterjedő megállapodás erősítené meg a bizalmat a társadalomban és hozzájárulna ahhoz is, hogy az emberek valóban otthon érezzék maguk Romániában, a jövendő nemzedékeket pedig arra bátorítaná, hogy szülőföldjükön keressék a boldogulásuk lehetőségeit. 

„Az RMDSZ huszonöt éve rendelkezik egy olyan, a teljes hazai társadalomra kiterjedő politikai programmal, amelynek megvalósulása kedvező volna az egész ország számára. A többség és kisebbség között lappangó feszültség, azonban, egyelőre nem teszi lehetővé törekvéseink gyakorlatba ültetését, hiszen a románok minden magyarban az irredentát, a magyarok pedig a románokban az asszimilációs erőt látják. Erről a bizalmatlanságról őszintén kell beszélnünk és meg kell értenünk egymás félelmeit” – fogalmazott Zilahon az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint, mindezek ellenére, az alapvető érdeklődés közös a hazai társadalomban. A munkahelyteremtés, a jövő kiszámíthatósága és az otthontervezés biztos alapjai valamennyi polgárt foglalkoztatják, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül. 
 
„Szilágyságban a magyarság megbízik Kelemen Hunorban, mert egyetért azzal, ahogy gondolkodik sorsunkról, jövőnkről. Mi is az egyenes beszéd hívei vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy szabad emberek között nincsenek tabutémák. Megértjük és támogatjuk a székelyföldi autonómia-törekvéseket, ugyanakkor azt is tisztán látjuk, hogy nekünk a kulturális autonómiára van nagy szükségünk ahhoz, hogy közösségünk igényeit valóra válthassuk” – mondta a beszélgetésen Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke.
 
„A Szilágyság az egyház szempontjából, már rendelkezik egy bizonyos fokú autonómiával, hiszen magunk dönthetünk arról, hogy a törvény adta keretek között hogyan élünk önállóságunkkal.  Örvendünk, hogy az RMDSZ felvállalta, közbeszéd tárgyává tette és a többségi társadalomban is megismertette az autonómia kérdését. Mi úgy gondoljuk, hogy a közösség életcélja az építés és nem az egymással való harc, amelynek csak áldozatai vannak” – fogalmazott a hazai magyar-magyar viszonyra utalva Bogdán Zsolt református esperes.
 
„Az RMDSZ mindig is azt vallotta, hogy ott kell elkezdeni a közösségépítést, ahol az embereket leginkább fenyegeti az a veszély, hogy feladják az identitásukat. Ez a hely a vegyes környezet, a szórvány – bár ezt a fogalmat én nem szeretem használni a szilágysági erős magyar közössége esetében. Az autonómia bármelyik formája szabadság és felelősség is egyben” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint az elmúlt időszakban a többségi társadalommal azt az elvet kellett elfogadtatni, hogy a felelős helyi vezetők kezébe kell nagyobb döntéshozatali jogokat adni. „Az oktatási törvény elfogadásakor az iskolák önkormányzati hatáskörbe való áthelyezése is gondot jelentett, hiszen a törvényhozók közül kevesen bíztak abban, hogy a polgármester vagy az önkormányzat helytáll. Ez is bizalmi kérdés” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki azt is elmondta: Romániában a Szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amelynek belső struktúráiban sem volt soha kérdéses a bizalom megléte. „Mindig hittünk abban, hogy a helyi közösségek saját dolgaikban jól döntenek, és a velük együtt élő kisebb közösségeket is bevonják döntéseikbe. Szövetségünk azért maradt meg 25 éven keresztül, mert megbíztunk egymásban, és ugyanez a bizalom jellemezte a választókkal való viszonyunkat is” – jelentette ki Kelemen Hunor.
 
A beszélgetés egyik felszólalója azt méltányolta, hogy a magyarság érdekvédelmi szervezete és Magyarország kormánya között megerősödött a kapcsolat. „A partnerségi viszony megerősítése közös törekvésünk, hiszen azt szeretnénk, hogy a hazai magyarság érezze: az alapvető nemzeti kérdésekben egyetértés van köztünk. Másik fontos célunk a román-magyar államközi kapcsolat megerősítése, amely alapkövetelmény többség és kisebbség hazai viszonyában” – válaszolta a felvetésre a szövetségi elnök, aki szerint a romániai választásokon számtalanszor bebizonyosodott már az, hogy a magyarság érdekvédelme estében a kézzelfogható politikai teljesítmény sokat számít, a kisebbség közéleti képviselete pedig soha nem merülhet ki a puszta provokációban.
 
Kelemen Hunort a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetről is kérdezték, nevezetesen arról, hogy mikorra várható az RMDSZ kezdeményezte jogszabály elfogadása. „Az autonómiáról szóló jelenlegi vita másik célja az, hogy a román társadalommal ezt az elképzelésünket is el tudjuk majd fogadtatni. Nem tudunk ennek határidőt szabni, hiszen egyelőre az érvelés hevületének kell lecsengnie. Biztos azonban az, hogy az anyanyelvhasználat jelenleg 20%-os küszöbét le szeretnénk csökkenteni. A törvény azt írja elő, hogy az említett számarány fölött kötelező a kisebbség nyelvének megjelenítése, azt ellenben nem írja sehol, hogy ez alatt a százalék alatt tilos lenne többnyelvűség. Nálunk ezzel a lehetőséggel ritkán élnek, mert nálunk – sajnos – általában így értelmezik a kisebbség jogokra vonatkozó törvényeket” – fogalmazott a kérdés kapcsán az RMDSZ államelnök-jelöltje.
 
November 2-a tétjéről Bogdán Zsolt esperes azt mondta: az államelnöki választás első fordulója a legfontosabb, mert akkor derül ki, hogy mekkora a magyar közösség szavazatokban mérhető súlya. „A magyarságnak ezt a tétet kell megértenie, és azt is be kell látnia, hogy nem szavazhat az érdekeit nem képviselő román pártokra” – tette hozzá végül az egyházi elöljáró.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA