A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Közéletünknek szüksége van példamutató személyiségekre – Kelemen Hunor Nagyvárad szabadságharcosának szobránál helyezte el a kegyelet koszorúját
MÁÉRT - 2014. október 25., szombat 09:06

„Szacsvay Imre nagyváradi szabadságharcos példája ma, 2014. október 24-én, halálának 165. évfordulóján azt üzeni a partiumi, az erdélyi magyar közösségnek, hogy kötelessége tudni, mi a célja, milyen jövőt akar. Azt is be kell látnunk, hogy csupán a közösség erejével érhetjük el azt, amit a jövő feladataként önmagunk számára meghatározunk, szabadságunkért és jogainkért továbbra is meg kell küzdenünk” – fogalmazott ünnepi beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök Nagyváradon, a Szacsvay Imre szabadságharcosra való megemlékezésen.

Bár az 1848-49-es forradalmat leverték, az akkori törekvések és célok – búvópatakként – ma is továbbélnek Európa-szerte, hiszen az egyénnek, a közösségnek, a nemzetnek alapvető igénye az, hogy szabad legyen, hogy saját életéről felelősségteljesen és szabadon dönthessen – mondta az emlékező nagyváradiaknak az RMDSZ államelnök-jelöltje.
 
Kelemen Hunor beszédében azt is hangsúlyozta, a nagyváradi szabadságharcos, közéleti személyiség, Szacsvay Imre kora reformliberalizmusának jeles képviselője volt, aki példaként emelkedik ki a szabadságharcosok közül, bár az erdélyi közösségi emlékezet nem szentel neki akkora figyelmet, amekkorát – az aradi vértanúkhoz hasonlóan – megérdemelne.
 
A szövetségi elnök méltányolta azt, hogy a nagyváradiak és az RMDSZ helyi szervezete ápolja, ébren tartja Szacsvay Imre kultuszát, iskolát nevezett el róla és a jövendő nemzedékekkel is megismerteti közéleti, vezetői munkásságát, hiszen a magyar közösségnek szüksége van az elveiért a legnagyobb áldozatra is képes, példamutató személyiségekre.  „Nagyon sokszor nekünk is újra kell kezdenünk a szabadságunkért folytatott küzdelmet, kivívott jogainkat újra és újra vissza kell szereznünk. Nem karddal és nem ágyúval, nem a cári vagy császári seregek ellen, hanem az érvek erejével és türelemmel kell szembeszállnunk a szabadságunkat akadályozó előítéletekkel” – jelentette ki emlékező beszédében Kelemen Hunor.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA