A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Unitárius Egyház
ODFIE-gála - 2014
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. december 14., vasárnap 20:57

Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2014. december 12–én, Kolozsváron rendezte meg évzáró gáláját.

A rendezvényen az ODFIE választmánya, munkatársai és más meghívottak vettek részt.

A közel 120 személy bepillantást nyerhetett a szervezet életébe. A rövid megnyitó és  Bálint Benczédi Ferenc püspök köszöntő szavai után a XVIII. ODFIE Színjátszó találkozó nyertesei, a Székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Kollégium színjátszó csapata, a BEMUGRI adta elő díjnyertes darabját. A színpadi játékot Janne Teller Semmi című írása alapján Lakatos Sándor lelkész-vallástanár rendezte színre.

Szünet után rövid kisfilm segítségével haladtak végig a 2014–as év fontosabb eseményein: XVII. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny (február 21–23., Korond), Mamut körút (április 12-6., Erdély-szerte), Gyermektáborok – közösen a Magyar Unitárius Egyházzal, SegédKezek – önkéntes tábor – közösen a Gondviselés Segélyszervezettel (július 7–13., Erdővídék), XVIII. ODFIE Színjátszó találkozó (július 31 – augusztus 3., Szentháromság), XXXVIII. Unitárius Ifjúsági Konferencia (augusztus 29–31., Jobbágyfalva melletti Tündér Ilona völgye), V. ODFIE ökológiai napok (szeptember 12–14., Kisadorján), az ODFIE 2014. évi küldöttgyűlése (októberr 3–5., Lókod), Dávid Ferenc emlékzarándoklat – közösen a Magyar Unitárius Egyházzal (XVII. kiírás, november 8., Déva), Hitértelmező hétvége (november 28-30, Homoródszentmárton).  Vezetőképzők, stb.

Olyan rendezvények is említésre kerültek, melyeken az ODFIE társszervezőként vett részt, vagy testületileg képviseltette magát: Műhelytábor (január 31–február 2., Géberjén), MIT téli tábor (február 4–6., Torockó), Adj király katonát vetélkedő (január–április), Nemzet és ifjúsági konferencia (május14–16., Kolozsvár), Függetlenül a függőségektől – közösen a Gondviselés Segélyszervezettel (május 20–24., Barót, Sepsiszentgyörgy, Nyárádszereda, Dicsőszentmárton, Marosvásárhely, Kolozsvár), Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál (június 11–15., Kolozsvár), XXV. Tusványos – MITugrász csapat (július 22–27., Tusnádfürdő), IARF konferencia (augusztus 24–27., Birmingham-Anglia), Őszi MIT tábor (szeptember 19–21., Szind), Civilsuli (november 21–23., Marosvásárhely), stb.

Népdalt énekelt Timaru Carina pusztinai, és verset mondott Farkas Anna kolozsvári egyletes, akik a XVII. ODFIE Versmondó– és Népdaléneklő verseny dobogósai voltak.

A gála keretén belül kerültek átadásra az ODFIE medálok. Az ODFIE medál az a kitüntetés, amelyet az elnökség ítél meg azoknak a személyeknek, akik legalább 5 éve aktívan tevékenykednek egyletes körökben, vagy jelentős hozzájárulásuk volt az egyletes életbe.

A gálaest részeként bemutatásra került a szervezet új honlapja, de fotókiállításra is sor került. A résztvevők belelapozhattak az év fotóalbumába is. Az est közös vacsorával és ünnepléssel zárult.

Az ODFIE-gála az ifjúsági egylet éves működését kívánta a nyilvánosság elé tárni. Ünnepélyes keretek között köszönték meg munkatársaik kitartó segítségét. Az Egylet tagjai és rokonszenvezői, valamint az érdeklődők bepillantást nyerhettek az elmúlt év tevékenységébe. Ez alkalommal köszönetet mondtak támogatóiknak és mindazoknak, akik segítettek terveik megvalósításában.

A rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alap, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Bükki Kerék Csárda és a Communitas Alapítvány.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA